Csillagok

Nem csak pénzzel segítenek: filmcsillagok a jó ügyek szolgálatában

A világ legnagyobb sztárjai elképzelhetetlen összegeket keresnek, és bár akármire elkölthetnék azt, sokan a nagy részét mégis jótékony célokra fordítják. Sőt, nem csupán pénzzel, de tettekkel és véleménynyilvánítással is kiállnak a jó ügyek mellett – nekik köszönhetően pedig a világ figyelme is a fontos kérdések felé fordul.

Leonardo DiCaprio

Az Oscar-díjas színész a legjobban fizetett hollywoodi sztárok közé tartozik, és köztudottan szeret bulizni, nagy lábon élni – ám mindemellett bevétele jelentős részét jótékony célokra fordítja, sőt, már karrierje kezdete óta környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedik. Alapítványa a fenntartható fejlődésért küzd, de rengeteg pénzt adományoz más alapítványoknak is, valamint maga is részt vesz a különböző természetvédelmi és -helyreállítási akciókban. A klímaváltozás hatásairól még dokumentumfilmeket is forgatott, melyek hírnevének köszönhetően milliónyi emberhez eljutottak.

https://www.instagram.com/p/BXJdCR4njvQ/?taken-by=leonardodicaprio

Angelina Jolie

Habár az utóbbi időben főként válása miatt került a címlapokra, a gyönyörű Angelina Jolie a mai napig az egyik legaktívabban jótékonykodó sztár, aki azt sem bánja, ha kényelmetlen, koszos, veszélyes körülmények között kell segítenie a rászorulóknak. Az ENSZ jószolgálati nagykövete volt, számtalan humanitárius akcióban vesz részt, és nemegyszer látogatott meg háború sújtotta területeken élő családokat, gyermekeket.

https://www.instagram.com/p/BbuIoxbBQ0p/?taken-by=angelinajolieofficial

George Clooney

A sármos filmsztár többször nyilatkozta már: fontos, hogy meghalljuk a bajbajutottak segélykiáltásait. Ő maga is missziójának érzi a rászorulók megsegítését – a pénzadományokon túl segédkezett például a haiti földrengés okozta károk helyreállításában, valamint békeküldöttségek tagjaként válságövezetekbe is ellátogatott.

https://www.instagram.com/p/BcpLjpnjiGS/?tagged=georgeclooney

Matthew McConaughey

A sokoldalú színész szívügyének érzi a gyermekek jólétének megteremtését. Az élhető jövő kulcsát abban látja, hogy a fiatalok megfelelő oktatáshoz jussanak, ennek érdekében pedig egy alapítványt is létrehozott – munkatársaival folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több gyerek számára biztosítsák a tanulás és a sportolás lehetőségét. Emellett pénzt is rengetegszer adományozott már különböző jótékony célokra, leggyakrabban gyermekkórházaknak.

https://www.instagram.com/p/Bcd7Vb7lEzB/?taken-by=matthew__mcconaugheyy

Brigitte Bardot

A 83 éves francia színésznő fiatalkorától kezdve aktívan harcolt az állatok védelméért. Létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt, és még a saját vagyontárgyait is elárverezte, hogy fenn tudja azt tartani. Rengeteg tüntetést szervezett, többek között az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Franciaországban ma már el kell kábítani a szarvasmarhákat, mielőtt levágnák őket, valamint azt is sikerült elérnie, hogy betiltsák a fókabőr-kereskedelmet – írja a Wikipédia. Fellépésének, felszólalásainak köszönhetően Európa-szerte elindult egy aktív állatvédelmi mozgalom.

https://www.instagram.com/p/BcoN5kjFwJe/?tagged=brigittebardot

Scarlett Johansson

A gyönyörű színésznő is híres hihetetlen empátiájáról és segítőkészségéről. Nem csupán pénzzel, de tettekkel is támogatja az afrikai AIDS-ellenes küzdelmet, rendszeresen önkénteskedik Ruandában. Emellett a mélyszegénység elleni küzdelemben is aktívan részt vesz, nagykövete a világ egyik legnagyobb civil segélyszervezetének, valamint a Katrina hurrikán pusztítása után maga is beállt ételt osztani a károsultaknak.

https://www.instagram.com/p/bUC5IVjbfT/?taken-by=scarlettjohanssonoffical

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai adása, amelynek címe: Legyél jó, tegyél jót! A stúdióban beszélget Szekeres Adrien, Szentpéteri Csilla, Pados Krisztina, valamint meglepetés-férfivendégünk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük vissza.