Csillagok

Az önkifejezés útja – így ébreszthetjük fel a bennünk lakozó művészt

Gyerekként rajzoltunk, festettünk, maszatoltunk, doboltunk, építettünk, romboltunk, hogy aztán megint építhessünk, egy szóval ALKOTTUNK – örömünket leltük mindenben, ami kreativitást igényelt. Aztán ahogy telt az idő, ez a kreativitás és alkotásvágy szépen lassan a háttérbe szorult, és helyét átvette a sokkal gyakorlatiasabb tudás, ami a mindennapi megélhetéshez szükséges.

Sokan hajlamosak vagyunk elnyomni a bennünk lakozó művészt csupán azért, hogy egy olyan munkát végezzünk, ami kifizetődőbb. Pedig időről időre nem ártana emlékeztetnünk magunkat arra az örömre, amit gyermekkorunkban a szabadon alkotás élménye nyújtott – bármilyen elfoglaltak is vagyunk, fontos lenne mindig időt találnunk egy olyan kreatív tevékenységekre, amely másfajta gondolkodást és szemléletmódot igényel, és amely kizárólag pozitív érzésekkel tölt el. Szólítsuk hát meg művészlelkünket!

Fotó: iStock.com/JackF

Fotó: iStock.com/JackF

Találjuk meg az inspirációt a környezetünkben

Minden művésznek szüksége van inspirációra, az pedig nem fog egyszer csak úgy felvillani az elménkben – ehhez különböző, változatos ingerekre van szükségünk. Akár írni, festeni vagy hangszeren játszani szeretnénk, kell valami, ami bekapcsolja a kreativitásunkat. Ne gondoljunk feltétlenül nagy dolgokra. Az utazás, az új kultúrák, emberek megismerése például kizökkent a megszokottból és új gondolatok, érzések, benyomások születését eredményezi. Nem is kell elhagyni hozzá az országhatárt, hiszen hazánkban is megannyi érdékes hely, természeti kincs és felfedezésre váró környék van. De sokszor már az is inspiráló lehet, ha csak élvezzük az életet – tartalmasan töltjük az énidőnket, találkozunk a barátainkkal vagy új társaságba megyünk. Mindezekből az élményekből igazán fantasztikus dolgok születhetnek, hiszen a művészet végeredményben nem más, mint életünk visszatükröződése az alkotás nyelvén.

Próbáljuk ki magunkat valami újban

Ha nem cselekszünk, kreativitásunk nagyon nehezen fog felszínre törni. Éppen ezért ne féljünk új dolgokat kipróbálni, vagy újat tanulni arról, amit már ismerünk valamilyen szinten. Például iratkozzunk be egy fotográfus- vagy írótanfolyamra – akár van már tapasztalatunk ezeken a területeken, akár teljesen kezdők vagyunk, rengeteg mindent tanulhatunk egy-egy ilyen kurzuson, és rég elfeledett készségek is újra működésbe indulhatnak. Bármilyen művészeti területről is legyen szó (a főzőtanfolyam is számít!), mindenképpen előcsalogatja a kreatív énünket.

Fotó: iStock.com/RossHelen

Fotó: iStock.com/RossHelen

Olvassunk, hallgassunk zenét, és ne hagyjuk abba a tanulást

A legősibb és legjobb módja annak, hogy visszataláljunk a művészet világába, kétségkívül az olvasás, a zenehallgatás és a tanulás hármasa. Rengeteg információt és új érzést gyűjthetünk be általuk, amelyek mind-mind kreatívabbá tesznek minket. A regények például ezernyi világba képesek elkalauzolni bennünket, és ha úgy vesszük, számtalan életet átélhetünk közben. Mindezek nem csupán a képzelőerőnket, de az egész személyiségünket fejlesztik. A zene pedig megannyi embert inspirált már, hiszen érzelmet közvetít, gyógyít és megérint egyszerre. Ami a tanulást illeti ez talán az egyik leghasznosabb dolog az életünkben. Olvashatunk oktatókönyveket, nézhetünk dokumentumfilmeket, regisztrálhatunk online tanfolyamokra vagy akár egy főiskolát is elkezdhetünk (sosincs késő!). A tanulás kinyitja előttünk a világot, ezáltal pedig sokkal nagyobb dobozból meríthetünk inspirációt a művészeti törekvéseinknél.

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai adása, amelynek címe: A művészlélek útja. A stúdióban beszélget Vészabó Noémi, Bábel Klára, Török Tilla és meglepetés-férfivendégünk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük vissza.

Fotó: Kerepeczki Anna

Fotó: Kerepeczki Anna

Megismerni – embert, érzést, motivációt, célt, helyet, tehetséget, kultúrát, önmagamat, a mindenséget. Ez vezérel nap mint nap, és csak azt sajnálom, hogy csupán néhány emberöltőm van a projektre.  Szerencsére a munkám által másokkal is megismertethetem mindazt, amit érdekesnek és fontosnak tartok. Szenvedélyem – ÉLETEM  –  a jóga, olyan jó lenne, ha mindenki felfedezné áldásos erejét. Akkor az egész világ egy jobb hely lenne… Ja, és megszállottan rajongok a tacskókért.