Közélet

Nem használ többé PET-et a PTE

Úgy döntött a Pécsi Tudományegyetem vezetése, hogy száműzi a PET-palackokat a reprezentációs „göngyölegből”.

A Pécsi Tudományegyetem vezetése – a magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként – úgy döntött, hogy október 1-jétől a PET-palackos víz, üdítő helyett újrahasznosítható, üveges kiszerelésű termékeket vásárol a rendezvényekre, konferenciákra, emellett a karokon hetven ingyenes víztöltő állomást helyeznek ki.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A döntés egyik indokaként említették, hogy a Pécsi Tudományegyetem négy éve csatlakozott a „Zöld egyetem” programhoz, amelynek egyik legfontosabb üzenete a környezettudatos szemlélet erősítése, a folyamatos nyitottság, fogékonyság az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt. A közleményben Jenei Zoltán kancellárt, a projekt ötletgazdáját idézve megjegyezték: Magyarországon évente 1,4-1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba, s ezeknek csak töredékét, csupán 7-8 százalékát dolgozzák fel újra; a PTE így „intézményi szinten is támogatja a környezettudatosságot” a döntéssel.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vizes és üdítős palackok száműzése után –írja az MTI – a PTE tervei szerint hasonló környezetbarát kezdeményezés indul majd: újrahasznosított, komposztálható anyagból készült tányérokat, evőeszközöket, poharakat, dobozokat használnának az egyetem büféjében és egyéb vendéglátóegységeiben, valamint minden, az intézményhez köthető rendezvényen.