Kultúra

Költőtalálkozót tartanak a Tagore sétányon

Szeptember 6-án és 7-én költők lepik el balatonfüredi Tagore sétányt, mert most tartják a 27. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőtalálkozót.

Salvatore Quasimodo, olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden. A szicíliai származású olasz költő a nagy műgonddal megírt, elégikus hangú verseivel az úgynevezett hermetizmus költői irányzatának egyik elindítója volt. A második világháború utáni költészetéért 1959-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Többször járt Magyarországon, először 1961-ben, mert Balatonfüreden gyógykezeltette magát és több versében is a balatoni tájról és Füredhez kötődő érzelmeiről írt.

Salvatore Quasimodo többször is járt Balatonfüreden

Salvatore Quasimodo többször is járt Balatonfüreden

A Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett. Az ő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt és költőtalálkozót. Az idei költőtalálkozó díszvendége Carla Romanelli olasz színésznő lesz, aki több magyar filmben is főszerepet játszott a 70-es években.

A rendezvény pénteki programjának keretében Oberfrank Pál beszélget majd a színésznővel, valamint 21.00 órától vetítik Cserhalmi Györggyel közös, Egy erkölcsös éjszaka c. filmjét. Az eseményen számos irodalmi találkozóra, kiállításra, konferenciára is sor kerül. A szombati díjkiosztó ünnepség fényét a fiatal pugliai duó Ludovica Rana és Stefania Argentieri koncertje emeli majd este 18.00 órától.