Kultúra

Kiderült, melyek a legnépszerűbb budapesti színházak

Az első 15 helyet nagyjából azok a színházak foglalják el, akik mindig aktív és jelentős médiafigyelmet élveznek, de egy kivétel azért akad.

„Melyik színházat és játszóhelyet kedvelik a legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon?” – ezzel a címmel készítettek színházi szakemberek egy kutatást, ahol a követők számából viszonylag gyorsan össze lehetett állítani a toplistát. Az első helyet kiugróan magas, közel 280 ezer kedvelővel vezeti a Corvin Dumaszínház, melyet a Vígszínház követ 92 ezer lájkkal, és a még szintén dobogós Budapesti Operettszínház is 89 ezres követőtáborral rendelkezik.

Fotó: iStock.com/zozzzzo

Fotó: iStock.com/zozzzzo

Az első 15-ben azonban van egy olyan színház, a Budapesti Showszínház, amely teljes egészében magánszínházként hasít ki egyre nagyobb szeletet a hazai színházi „tortából”. Idén nyáron például átvették a Budai Szabadtéri Színház üzemeltetését is.

A Vígszínház a lista élén van Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A Vígszínház a lista élén van Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Persze az elkészített lista nem lehet száz százalék pontosságú, hiszen nem minden színházrajongó használja a közösségi oldalakat. De azért érdemes átnézni a listát, majd utána rákeresni a színházakra. Ha már ott vagyunk, akkor egy-egy előadásra megéri jegyet venni, mert mindegy, hogy a lista elején vagy az alján van, jó előadás szinte mindenhol van.

Toplista

1., Corvin Dumaszínház 276953
2., Vígszínház 92450
3., Budapesti Operettszínház 89963
4., Centrál Színház 77101
5., Madách Színház 70458
6., Operaház 58957
7., Katona József Színház 44650
8., Experidance 37466
9., Játékszín 35342
10., Trafó 32537
11., Pesti Magyar Színház 28465
12., Thália Színház 28205
13., Örkény István Színház 27121
14., Budapesti Showszínház 26741
15., Nemzeti Színház 25291
16., Átrium 23780
17., Karinthy Színház 18291
18., Radnóti Miklós Színház 16733
19., Jurányi Inkubátorház 16434
20., Szkéné Színház 15902

További helyezettek:

Új Színház 15489
József Attila Színház 15054
Nemzeti Lovas Színház 12485
RAM Colosseum 14211
Nemzeti Táncszínház 12033
Spirit Színház 11455
Vidám Színpad 10241
Hatszín Teátrum 10197
MU Színház 10070
Ruttkai Éva Színház 8080
Bárka Színház 7811
Erzsébetligeti Színház 7526
Turay Ida Színház 6956
TÁP Színház 6894
Belvárosi Színház 6879
Maladype Színház 6527
Kolibri Színház 6278
Eötvös10 5964
Gólem Színház 5326
Marczibányi Téri MK 5133
Grund Színház 5115
Körúti Színház 4958
Fészek 4722
Pinceszínház 4648
RS9 Színház 4629
Kispesti Kisszínház 4610
Fórum Színház 4320
Center Színház 3834
Alternatív Színház 3468
Baltazár Színház 2934
Solstice Színház 2911
Esztrád Színház 1241
Újpesti Színház 885
Szabotázs Színház 794
Pódium Színház 671