Gyereknevelés

Megőrjít a kütyüző kamasz?

Hogy mindig mindenhol a telefonjukat bújják? Van ellene orvosság? Kell egyáltalán ellene orvosság?

Az erdőben találkoztam a negyven körüli apukával. Két kamaszt (egy kiskamasz fiút és egy nagylányt) hurcolt magával – szinte szó szerint. Az első pillanatban levehető volt, hogy apa most délutáni sétára vitte magával a gyerekeket, akiket ezt egyetlen másodpercre sem hatott meg. A nagylány a lehető legnagyobb unalommal az arcán konstatálta az őt körülvevő erdőt, nem beszélve a családtagjairól, a kisebb fiú pedig kezében a telefonjával valamit elmélyülten nyomkodva próbált meg előbbre jutni, egyik méterről a másikra.
– Marhára elegem van abból, hogy titeket a világon nem érdekel semmi! – kiáltotta hirtelen az apuka, amint elfutottam mellettük. Majd hozzátette, vége a kütyüzésnek, Tomika most már nézzen a lába elé, és egyébként pedig ettől kezdve limitálni fogja a kütyüzésre (értsd: telefon nyomogatás, chatelés, játék, laptop-, számítógép-, x-box használat) fordított időt.

Fotó: iStock.com/p_ponomareva

Fotó: iStock.com/p_ponomareva

Istenem, gondoltam magamban, hányszor, de hányszor hangzik majd még el ez a monológ csak ezen a nyáron, majd ősszel, télen… Mert amiről rettenetesen nehéz a kamaszokat lebeszélni, még nehezebb megtiltani nekik, az pontosan az a kütyüzés, ami szerintünk elszakítja őket a valós világtól, szerintük viszont mi szakítjuk el őket a valós élettől, ha tiltani kezdjük mindezt. Ugyanis minden kamasz gyerek kütyüzik. Már pedig, ha pont ők maradnak le erről, gyakorlatilag kizárják magukat a kamaszvilágból. Patthelyzet. Miközben pontosan tudjuk, hogy elvileg igazunk van.

Mert mi az, amiről lemaradnak a srácok kütyüzés közben?

Például a látszólag haszontalan unatkozásról. Hogy mire jó az unatkozás? Roppant egyszerű: hogy egy kamasz végre megunja az unalmat is, és keressen magának valami elfoglaltságot. Mondjuk unatkozás közben, az ágyon fekve, lábát a falnak támasztva, fejét lelógatva, próbálja elolvasni a polcon levő könyvek címeit. Majdnem fölösleges is továbbmagyarázni, milyen jó dolog is történik éppen. A gyerek egy kicsit olvas, és esetleg, véletlenül rábukkan majd egy olyan címre, ami még tetszik is neki. Innen már csak egy lépés, hogy eljusson a könyvespolcig és levegye a könyvet. Unalom és kütyü helyett.

Fotó: www.shutterstock.com

Fotó: www.shutterstock.com

De sorolhatnánk akár holnap estig is, mi minden az, ami szerintünk értelmesebb, egészségesebb, motiválóbb, előremozdítóbb, kreatívabb tevékenység a srácok számára, mint a napestig tartó kütyüzés. De hiába tudjuk, ha küldetésünk lehetetlen (lásd fentebb). Épp ezért célszerű kompromisszumot kötni gyerekeinkkel, és néhány egyszerű szabályt lefektetni.

Fotó: iStock.com/SolisImages

Fotó: iStock.com/SolisImages

Kérdezzük meg a srácokat, napi hány órát szeretnének kütyüzéssel tölteni. Nyilván lehetetlen számot mondanak majd – ezen ne kapjuk fel rögtön a vizet. Ellenben kössünk kompromisszumot. Mondjuk, azzal, hogy bizonyos feladatok elvégzése napi x órányi kütyüzésre jogosítja fel őket. Minél több feladatot végeznek el, annyiszor 10-20-30 percnyi játék, chatelés, közösség oldalakon való császkálás a megérdemelt jutalom. A feladatok között akár szerepelhet a napi biciklizés, barátokkal való fagyizás, úszás, az otthoni mosogatás, fűnyírás, szemétlevitel, kutyasétáltatás, stb., Nem fog nekik tetszeni, abban biztosak lehetünk, de legyünk tántoríthatatlanok, csak így van esélyünk, hogy nyerjünk és ezzel a gyerekek is nyerjenek.
Hogy hogy lehet ezt ellenőrizni és betartatni? Részben azzal, hogy a feladatok elvégzése időt igényel (minél több, annál több időt) eredménye pedig egyszerűen ellenőrizhető.

Ha van aki felügyeli a csemetét, felügyelheti azt is, hogy mennyi időt tölt a kütyüjével. Abban pedig azért bízhatunk, hogy az uszodában, a strandon, a játszótéren már lesznek sokkal érdekesebb dolgok is, mint a kütyüzés…
Mosogatás közben meg úgysem fogja használni, hiszen félti annyira, hogy ilyenkor a közelében se legyen a telefonja…