Kultúra

Filmfesztivál zsigulival és Ötvös Csöpi kedvenc ételeivel

Augusztus 17-20. között a Balázs Béla-díjas filmrendezőre, producerre, színművészre, színházigazgatóra emlékszik a Bujtor István Filmfesztivál. Már a megnyitó is humorosnak ígérkezik.

„Nagy csinnadratta lesz!” – ezt ígéri Lutter Imre fesztiváligazgató és Farkas Zsuzsa főszervező a négy napos fesztiválra. A versenyfilmes alkotók és a művészek már a megnyitóra rendőrzsigulival gurulnak be a vörös szőnyegre, alul klott gatyában, felül zakóban. Ezzel adózva Bujtor két fontos jelszavának, a humornak és a titokzatosságnak.

bujtor.istván0

Izgalmas filmzenei koncert indítja a Filmfesztivált, Bud Spencer egyveleggel, A Tenkes Kapitánya, A Karib-tenger kalózai, a Vuk és más ismert mesefilmek, sőt megannyi Morricone filmzenével, a Monarchia szimfonikus zenekar előadásában. De a koncertek a többi nap sem maradnak el.
A fesztivál teljesen belakja Balatonszemest, lesznek színházi előadások és szabadtéri koncertek, a Kontakt Kertben és a Zenepavilonban is: a hangos sikert arató Mr. és Mrs. című előadást úgy nézheti meg a közönség Pindroch Csabával és Verebes Lindával, hogy rögtön utána a Valami Amerika 3-ra ül be a főszereplő sztár-pár a nézőkkel.

Bujtor életműve sok szempontból jelen lesz. Az Ötvös Csöpi filmek közül vetítik majd A Pogány Madonnát, Az elvarázsolt dollárt, a Hamis a babát és a Csak semmi pánikot. Túl azon, hogy a humor és a rejtély, a filmek, a színház és a zene mindenütt összekapcsolódik, Bujtor végső nyughelyének meglátogatása mellett istentisztelet keretében áldást kérnek a Pogány Madonnára, és emlékkiállítással is találkozhatnak a Balatonszemesre látogatók.

Fotó: facebook.com/bujtoristvanfilmfesztival

Fotó: facebook.com/bujtoristvanfilmfesztival

A Filmfesztivál versenyprogramjának fődíja a kategóriánként elnyerhető Bujtor István-díj, amelynek megalkotására Árvay Zolta képzőművészt kérték föl a szervezők, a díjjal járó egymillió forintos összdíjazás mellett. 106 benevezett hazai és külföldi film közül 52 izgalmas alkotás került be az idei versenyprogramba, ezeket le is vetítik, bárki megnézheti, ingyen.

Jelen lesz a művész özvegye, Bujtor Judit, aki a fesztivál védnöke, és több filmes alkotóval is lehetőség lesz találkozni. A teljes program a Bujtor István Filmfesztivál facebook oldalán található.