Közélet

A Hősképzőn megtanítanak, miként lásd el a hétköznapi sérüléseket

Nem árt, ha ura tudsz maradni a helyzetnek, ha baj történik. Ennek érdekében indítja el a Magyar Vöröskereszt idén is a Hősképzőt, amelynek keretében ingyenes elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató foglalkozásokat szerveznek országszerte. Négy hónapon keresztül, augusztustól november végéig várják az érdeklődőket.

 

A Vöröskereszt Hősképzőjére jelentkezők hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert, amellyel a mindennapi életben előforduló rosszullétek és kisebb balesetek szakszerű ellátását ismerhetik meg. A program országos, szinte az összes megyében várják a jelentkezőket.

Miskolc, 2018. szeptember 8. Résztvevők a Magyar Vöröskereszt 47. Országos Elsősegélynyújtó Versenyének döntőjében 2018. szeptember 8-án Miskolcon. MTI Fotó: Vajda János

Illusztráció. MTI Fotó: Vajda János

A kampány minden hónapban más-más világnaphoz kapcsolódó aktuális üzenettel igyekszik felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára. Például augusztus 12-én, a Fiatalok világnapján az új generáció felkészítésével és a gyermekek elsősegélynyújtásával foglalkoznak. Szeptember 12-én, az Elsősegélynyújtás világnapján a laikus segítőket érő lelki hatásokra hívják fel a figyelmet. Október 16-án, az Újraélesztés világnapja kerül a középpontba, míg november 27-én a Magyar véradók napja lesz, amelyen a véradással történő segítségnyújtást népszerűsítik.

Miskolc, 2018. szeptember 8. Szimulált sérültet lát el egy csapat a Magyar Vöröskereszt 47. Országos Elsősegélynyújtó Versenyének döntőjében 2018. szeptember 8-án Miskolcon.

Illusztráció. MTI Fotó: Vajda János

A Magyar Vöröskereszt tavaly őszi programsorozatán majd’ 120 rendezvényen csaknem 10 ezer (!) résztvevő számára biztosított lehetőséget elsősegélynyújtó ismereteinek bővítésére, meglévő tudásuk felfrissítésére. A Hősképző program a felnőtt lakosság megszólítása mellett a fiatalok – elsősorban az általános- és középiskolás korosztály – elérésében volt sikeres.

A pontos helyszínekről és időpontokról a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteinél vagy a www.voroskereszt.hu oldalon érdeklődhetsz.