Életmód

124 ezer percet késtek az európai repülők júniusban

Kevesebb késéssel közlekedtek a légi járatok az Európai Unió légterében az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, de az összesített, percben mért késés mértéke továbbra is magas – derül ki az Eurocontrol szerdán közzétett első hathavi jelentéséből.

Az európai légi forgalom áramlásszervezéséért felelős uniós szerv adatai szerint az első fél évben 5,3 millió, naponta átlagosan 29 ezer járat közlekedett az uniós légtérben, a forgalom növekedési üteme 2,8 százalék volt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az érkező repülőtéren számolt késés járatonként átlagosan 11,6 perc volt a január-júniusi időszakban, ez 14 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly, a járatok 77 százaléka érkezett pontosan, 1,1 százalékponttal több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Fotó: iStock.com/photoncatcher

Fotó: iStock.com/photoncatcher

Továbbra is jelentős problémák vannak: csak júniusban 124 ezer perc késést regisztráltak, 7,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legfőbb ok továbbra is a légterek szükségesnél kisebb áteresztőképessége, amely az alacsony légiforgalmi irányítói létszámból fakad. Ez a probléma leginkább a karlsruhei központot érinti, amely naponta átlagosan 8200 perc késésért felelős, a HungaroControl szakemberei ugyanezen okból közel 2700 perc késést regisztráltak, ez az ötödik legtöbb az Eurocontrol hálózatában – idézi fel az MTI.