Csillagok

33 éve énekelte el Freddie Mercury a számunkra oly kedves népdalt

Még ennyi idő után is felejthetetlen élmény lehet annak a 70 ezer nézőnek, akik ott voltak 1986-ban a Népstadionban a Queen-konceren, és élőben hallhatták Freddie Mercurytól a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt.

Ismerve a Queen dalait, a mentalitásukat és a profizmusukat az egész koncert hatalmas élmény lehetett, az, hogy Freddie Mercury magyarul belekezdett a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalba már csak plusz ajándék. De mekkora. Mutatja ez az énekes alázatát, és ízig-végig profizmusát.

Fotó: youtube.com

Fotó: youtube.com

A Queent 33 évvel ezelőtt Hegedűs László, a Multimédia Kft. koncertszervezője hozta el a magyaroknak, aki hosszú hónapokig egyezkedett a brit együttes menedzserével és persze hazai hivatalokkal és vállalatokkal, hogy a koncert megvalósulhasson. Ez ma már nyilvános kulisszatitok.

Budapest úgy fogadta a bandát, ahogy azt kell, és amit ők meg is háláltak a koncerttel, aminek egyik csúcspontja minden bizonnyal az volt, amikor Freddy Mercury kisétált a színpad elejére és így szólt: „This is a very special song, from me, to you.” Majd a tenyerébe nézett és számunkra vicces akcentussal, de érthetően elkezdte énekelni a „Tavaszi szél vizet áraszt” című magyar népdalt, de a szavak helyett többet mond a videó. Nekünk már csak ez maradt, mint szép emlék.