Szerelem

MeToo-mozgalom hatása: kevesebb nőt zaklatnak

A MeToo-mozgalom hatására javult a nők helyzete a szexuális erőszak terén, és kevesebb munkahelyi zaklatásnak vannak kitéve, ezt állapították meg a Coloradói Egyetem kutatói.

2017-ben nem csak Hollywoodot, hanem az egész világot megrázta Harvey Weinstein filmmogul szexuális zaklatási botránya, amely elindította a munkahelyi zaklatások elleni Time’s Up! és a MeToo mozgalmat. A kampány végig söpört a világon.

Fotó: iStock.com/ Rawpixel

Fotó: iStock.com/ Rawpixel

Fogalom lett a sajtóban, a közösségi médiában, de főleg a nők körében. A napokban publikált tanulmány az első elemzés, amely a munkahelyen bekövetkezett változásokat vizsgálja a 2017 októberében kezdődött MeToo kampány óta. Az első közvélemény-kutatást 2016 szeptemberében végezték 250 nő részvételével, a második szakaszban, 2018 szeptemberében pedig 263 nőt kérdeztek meg. A résztvevők 87 százaléka mondta azt, hogy legalább egyszer érte már szexuális zaklatás. De 2018-ban már kevesebben vallották azt, hogy súlyosabb túlkapások érték őket, például szexuális kényszerítés vagy fogdosás – számolt be róla az MTI.

A kutatók feltételezése szerint a lehetséges tetteseket a lelepleződéstől vagy a negatív következményektől való félelem tartotta vissza. 2018-ban már jóval több nő érezte úgy, hogy kész beszélni arról, amit vele tettek, amit át kellett élnie, akár nap mint nap. A tanulmány szerzői szerint további tanulmányokra van szükség a megfigyelések megerősítésére és az okok elemzésére. „A bátor nőknek, akik részt vesznek a MeToo és a TimesUp mozgalmakban, tudniuk kell, hogy erőfeszítéseiknek van hatása” – írják a kutatók.