Csillagok

Jennifer Lopez 50 éves lett és, hogy sztriptizel

Énekesnő, színésznő, táncosnő, divattervező, producer, édesanya. Hogy csak a legfontosabb titulusait említsünk Jennifer Lopeznek, aki ma ünnepli 50. születésnapját.

Akár elhisszük ezt a kort, akár nem de Jennifer Lopez 1969. július 24-én látta meg a napvilágot New York Bronx kerületében. Szülei Puerto Ricó-i származásúak, innen JLo különleges szépsége is. Gyerekkora óta énekesnő és táncos szeretett volna lenni, ezért 1988-ban, 19 évesen beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét, de az ambiciózus nő ezzel nem elégedett meg. Az áttörést Janet Jackson egyik videoklipje hozta meg számára, amikor szerepet kapott az 1993-as That’s the Way Love Goesban, majd az ezt követő világkörüli turnén is táncolhatott Janet Jackson mögött.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Zenei karrierje 1998-ban kezdődött, amikor a Sony leszerződtette egy önálló album kiadására. Első lemeze, az On the 6 rögtön az amerikai Top 10-ben debütált, a megjelenését követően Jennifer a legnagyobb latin előadók, mint Ricky Martin és Enrique Iglesias riválisává vált. Aztán a siker felé vezető úton már nem volt megállás. 2011-ben az amerikai People magazin több százezer szavazat alapján a világ legszebb nőjének választotta. 2012-ben pedig már a világ legbefolyásosabb híressége közé tartozott a Forbes magazin szerint.

Jennifer Lopez amerikai énekes-színésznő megérkezik a Vanity Fair magazin partijára a 91. Oscar-gála után a kaliforniai Beverly Hills-ben 2019. február 24-én.MTI/AP/Invision/Evan Agostini

Jennifer Lopez amerikai énekes-színésznő megérkezik a Vanity Fair magazin partijára a 91. Oscar-gála után a kaliforniai Beverly Hills-ben 2019. február 24-én.MTI/AP/Invision/Evan Agostini

Közben boldog házasságban élt – 2004-2014-ig – Marc Anthonyval, született két gyereke, akik ikrek, de a válás után is megtalálta a boldogságot. Jelenleg Alex Rodriguez menyasszonya.

Jennifer Lopez saját lányával és vőlegénye lányaival (Fotó: Instagram)

Filmjei között is volt jó, jobb és feledhető is, de sosem adta fel. Olyannyira nem, hogy hamarosan – szeptember végén – érkezik a Hustlers című film, melyben sztriptíztáncosok tanítanak móresre néhány gazdag alakot, de nem éppen a szabályok szerint, persze, hogy Jennifer vezetésével. A színésznő ráadásul az előzetesek alapján olyan dögös, és úgy sztriptizel, hogy csak kapkodjuk a fejünket, hogy hogyan lehet 50 éves…