Közélet

A szúnyogcsata eldőlni látszik

Az irtást végző hatóság szerint nyerésre állunk az idén különös módon túlszaporodott vérszívókkal szemben. Példátlan intenzitással gyérítették az elmúlt hetekben a rovarokat.

Mérséklődik a szúnyogártalom – nyugtat meg mindenkit az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az elmúlt hetekben rendkívül intenzíven irtották a vérszívókat, hetente több mint százezer hektáron, csaknem 1200 településen avatkoztak be. Még olyan területen is irtani kellett a szúnyogot, ahol mostanában nem okoztak gondot, például Észak-Magyarországon és az Alföld több településén.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A következő napokban a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében dolgoznak majd a szakemberek.

Inkább a lárvák irtására koncentrálnának

Jövőre már várhatóan nem engedélyezik az Európai Unió területén a kifejlett szúnyogok légi úton történő irtását. Ez itthon nem fog problémát okozni: a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítési programban jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki, ennek előnye az, hogy a munkálatok napnyugta után zajlanak, akár éjszaka is lehet permetezni a vérszívókat, mindezt a méhek veszélyeztetése nélkül. A szúnyoggyérítés tehát a földi kémiai gyérítésre fordított kapacitások növelésével megvalósítható lesz. Földi úton minden olyan hely elérhető, amelyet korábban repülőről kezeltek.

Foró: Shutterstock

Foró: Shutterstock

A lárvák ellen bevetett biológiai készítményt a jövőben is ki lehet majd juttatni repülőről. A katasztrófavédelem célja, hogy növelje az így kezelhető területek nagyságát, ezzel is csökkentve a szúnyogok utánpótlását.

A mezőgazdaság durvábban alkalmazza a hatóanyagot

A kifejlett szúnyogok elleni kémiai permetezéshez használt hatóanyagot rendkívül alacsony dózisban alkalmazzák, mindössze 0,6-1 grammot juttatnak ki hektáronként, tizedét a mezőgazdaságban alkalmazott mennyiségnek. Ennek köszönhetően csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, a rovarevő madarak nem maradnak táplálék nélkül a szúnyogirtást követően. Ilyen minimális mennyiségben alkalmazott irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem jelent kockázatot a katasztrófavédelem szerint.

A települések egyébiránt értesítést kapnak az irtások pontos időpontjáról és módjáról, valamint ezen a linken is nyomon lehet követni a heti program részleteit. További hasznos információk olvashatók a szúnyogszám-csökkentéssel kapcsolatos tennivalókról itt és itt.