Nagy volt a kísértés, hogy azonnal a felszínre rohanjanak, de az erre a pillanatra összpontosult, alapos felkészüléssel eltöltött évek egyúttal a beidegződés évei is voltak; a két űrhajós pontosan tudta a rájuk váró feladatokat. A történelmi pillanat mégis legyőzte őket, mert a program szerinti pihenés helyett Houston engedélyezte a korábbi kiszállást. Armstrong július 21-én 7 óra 17 perc helyett 3 óra 58 perckor, Aldrin pedig 7 óra 42 perc helyett 4 óra 14 perckor lépett a Hold felszínére – írja jubileumi közleményében a Magyar Asztronautikai Társaság.
2019. július 18-án készült kép az új-dél-walesi Parkes városban lévő, 64 méter átmérőjű rádióteleszkópról, amely segített közvetíteni az Apollo-11 Holdra-szállásának élő felvételeit 1969 júliusában. MTI/EPA/AAP/Mick Tsikas
Nem volt olyan egyszerű az a „kis lépés”
A Hold meghódításáért folyó versenyben a képzeletbeli startpisztoly 1961. május 25-én „dördült el”, amikor John Kennedy amerikai elnök elmondta híres kongresszusi beszédét. „Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Holdra még ebben az évtizedben, és véghez visszük a többi dolgot is, nem azért, mert könnyűek lennének, hanem pont azért, mert nehezek.” A néhai elnök beszéde után öt hónappal később, 1961. október 27-én már fel is dübörögtek az első Saturn–I rakéta hajtóművei Cape Canaveralen. Kilenc perces repülés után zuhant az Atlanti-óceánba a ballasztként több mint 70 tonna vizet szállító rakéta. Ez volt az első kis lépés a Hold eléréséért folytatott versenyben.
Hold, 1969. július 20. A felvételt a Holdra elsőként lépő Neil Armstrong amerikai űrhajós, az Apollo-11 parancsnoka készítette egy, az űrutazáshoz átalakított Hasselblad fényképezőgéppel, 70 mm-es gyújtótávolságú objektívvel. (MTI/NASA)
Az 1960-as évek közepéig még úgy tűnt, hogy szovjet ember lép először a Holdra. Az első műhold, az első élőlény, az első ember, az első többszemélyes űrhajó a világűrben, az első űrséta sikeres végrehajtása mind-mind a Szovjetunió elsőségét jelentette az űrversenyben. Az első három amerikai Pioneer űrszonda kudarcával szemben a Luna–1 már 6000 km-nyire közelítette meg a Holdat 1959-ben. A Luna–9 simán le is szállt a Hold felszínére 1966 januárjában, az amerikai Surveyor–1 csak négy hónap múlva követte.
Az egyik eredeti űrhajósruhát nézi egy látogató az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni Johnson űrközpontjában 2019. július 17-én. MTI/EPA/Larry W. Smith
A két űrnagyhatalom óriásrakétájának technológiai különbsége végül a NASA javára döntötte el a holdversenyt. A II. világháború után az Egyesült Államokba telepített, Wernher von Braun irányításával dolgozó német szakemberek segítségével az amerikai ipar létre tudta hozni a 111 méter magas, 2900 tonna induló tömegű Saturn–V rakétát, amely elengedhetetlen feltétele volt a Holdra való leszállás megvalósításának.
Tizenkét ember
„Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiség számára” – Neil Armstrong lakonikus stílusához képest szinte fennköltnek hatottak ezek a szavak, az első emberi szavak a Hold felszínéről. Természetesen az űrhajósok minden lépését közvetítette az amerikai televízió, amit a világ összes országában átvettek, kivéve a Szovjetuniót és Kínát.
A 169 méter magas Washington-emlékműre vetítik az Apollo-11 amerikai űrexpedíció Saturn V hordozórakétájának 110 méteres, életnagyságú képét 2019. július 16-án, a Holdra szállás 50. évfordulóján. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Az eredetileg tervezett 14 Apollo-repülés helyett – elsősorban gazdasági megfontolásból – csak 11 valósult meg. Hét űrhajó indult a Holdra, de csak hat volt sikeres. Összesen 12 ember szállt le a Holdra 1969 és 1972 között.