Életmód

Jól lenyomták a vonatjegyek árát a Bécs–Budapest–Kolozsvár vonalon

Igazán kényelmes, első osztályú kocsikban utazhatunk július elejétől a Bécs–Budapest–Kolozsvár viszonylatú Transilvania EuroCity vonaton – az eddig csak másodosztályra értékesített, kedvező árú SparDay jegyeket ugyanis első osztályra is elérhetővé teszik.

Ezeket a jegyeket a Nagyváradra, illetve a Kolozsvárra utazásoknál lehet megvásárolni, a vonat következő magyarországi megállási helyein: Budapest, Hegyeshalom, Mosonmagyaróvár, Győr, Tatabánya, Szolnok és Püspökladány.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az első osztályú SparDay jegyek Budapestről, Szolnokról és Püspökladányból 29 euróért, Hegyeshalomból, Mosonmagyaróvárról, Győrből és Tatabányáról pedig 39 euróért kaphatók. Ez jelentős árcsökkenés az eddig elérhető legalacsonyabb első osztályú menetdíjhoz képest – közölte a MÁV –, például egy Budapest–Kolozsvár oda útra szóló utazás az eddigi 51,70 euróba került, most 29 eurót kell érte fizetni. A jegyek a menetdíjat és a helybiztosítást is tartalmazzák, azonban korlátozott számban kaphatók.