Kultúra

Visszatértek a sötét öltönyös zsaruk

Már megint fekete öltönybe öltözött emberek mentik meg a Földet. Röviden ennyi lehetne a Men in Black összefoglalója, de Chris Hemsworth és Tessa Thompson főszereplésével mégis sokkal többről van szó.

A klasszikus film a régi alkotóktól érkezett meg a mozikba, de teljesen új, megfiatalodott változatban. K ügynök és J ügynök nyugdíjba ment, vagy legalábbis valamilyen oknál fogva nem dolgoznak már. Szerencsére persze mindig van utánpótlás: H ügynök (Chris Hesmworth) és M ügynök (Tessa Thompson) szintén arra vállalkoztak, hogy felkutassák a Földre áltestben beszivárgó, és talán ártó szándékkal itt ragadó űrből jött idegeneket. Akit pedig felkutatnak, azt leleplezik: nincs olyan csáp, csőr, szarv, olló vagy egyéb végtag, nincs olyan zselés, kitinpáncélos, tömör vagy légnemű test, amely elrettenheti őket a munkájuktól, és különleges eszközeik bevetésétől…

Jelenet a filmből Fotó: InterCom

Jelenet a filmből Fotó: InterCom

A sorozat legújabb darabja, a MIB: Sötét zsaruk a föld körül új elemekkel bővíti a jól ismert mitológiát. „A sztori a korábbi részek által megrajzolt világban játszódik, de kilép New Yorkból – magyarázta a filmről a producer, Walter F. Parkes. Az ügynökök valóban bejárják a világot, és így egy kicsit a néző is. Az ügynökség New York-i főhadiszállásáról Londonba utaznak, majd Marokkó sivatagja következik, végül a Földközi-tenger egyik mesés szigetén bukkannak fel.

Chris Hemsworth és Tessa Thompson Fotó:InterCom

Chris Hemsworth és Tessa Thompson Fotó:InterCom

Feltűnik minden, amit már jól ismerünk, az öltözék, a vicces űrlények, de a sötét zsaruk egyik legfontosabb munkaeszköze a neutralizáló is, amely felvillanó fényével kitörli a memóriát, és az alanyokat olyan hipnotikus állapotba hozza, amelyben hamis emlékekkel pótolhatóak a valódiak. Na, kell ennél több ösztönzés, hogy rohanj a moziba? Ja, igen, Emma Thompson és Liam Neeson is a szereplő gárdát erősíti, míg az alkotói stábban ott van Barry Sonnenfeld és Steven Spielberg is.