Siker

Balaton: a vakáció első hétvégéjének mérlege

Mindenki felkészült, az autópálya fenntartó, a vasút, a lángossütők és az időjárás is, de azért volt kaland.

Tegnap egy bejegyzésben emlékeztünk meg arról, hogy régen sem volt sima eset leautózni a Balatonra. De, mivel ezek az utak megoszlottak a péntek délután és a szombat délelőtt között, minden zűrzavarosságuk ellenére is kényelmesebbek, mint a vasárnap délutáni visszaút.

Autóval a tóhoz

Ha láttad a tegnap megosztott képeket, azokból elég világosan kiderül, hogy a 60-as évek végétől már döcögősen, araszolva lehet megtenni az utat Budapest és Balaton között a nyári hétvégéken. És már a 80-as évek közepén gyakorlatilag telített volt az autópálya.

Ezen a hétvégén is rögtön beállt a sztráda Érd, Tárnok, Martonvásár után, és helyenként csak lépésben lehetett haladni a Velencei tó mellett, és egész Fejér-megyében lassacskán.

A Bp-i Autósok Közössége osztotta meg ezt a felvételt  a héten: csúcs, ahogy a cucc tetejébe csapták ezt a Volkswaget. Csúcs szabálytalan és csúcs veszélyes (Kép: Viber)

A Bp-i Autósok Közössége osztotta meg ezt a felvételt a héten: csúcs, ahogy a cucc tetejébe csapták ezt a Volkswaget. Csúcs szabálytalan és csúcs veszélyes (Kép: Viber)

Vonattal a Balcsira?

A MÁV az előző héten büszkén jelentette, hogy újra lesznek étkezőkocsik a tóhoz igyekvő expresszeken. Arról nem volt szó, hogy a Déliben és Kelenföldön is hosszú sorok fognak kialakulni a pénztároknál, mert négyből csak egy nyitott ki. Volt, akivel megvették a helyjegyet, holott nem kellett volna, mások csak ezért egy órát álltak sorba. Az információs táblán szerepelt ugyan a vonatok indulási ideje és célállomása, csak az nem, hogy melyik vágányon találhatók. Erre jött még, hogy egy-egy vonat akár 20 perces késéssel indult el Pestről.

Balatonfenyves, 2019. június 10. Egy kisfiú játszik a vízben a balatonfenyvesi szabadstrandon 2019. június 10-én. MTI/Varga György

Balatonfenyves, 2019. június 10.
Egy kisfiú játszik a vízben a balatonfenyvesi szabadstrandon 2019. június 10-én.
MTI/Varga György

Az biztató, hogy Bitter Anett, a MÁV-Start szóvivője nem beszélt mellé – “Valóban voltak hiányosságok, rossz döntések és meghibásodások mind a pénztári kiszolgálás, mind az utastájékoztatás tekintetében. Nagyon sajnáljuk, hogy emiatt sok utasnak nem megfelelően, rossz érzéssel indult a hétvégéje.” Már csak az volna jobb, ha a következő hétvégére alaposabban készülne a vasút.

Na, de a lángossütő pultjánál

A Balcsin a legjobb hír, hogy 133 strand kapott kiváló minősítést a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, és csak kettő jót.

Az is jó, hogy vannak még helyek – bár nem ezek a jellemzőek – ahol van még lángos 450 forintért, ugyanennyiért sör, és 250-ért egy gombóc fagyi. A többi helyen azonban az ember szembesülhet a 25% körüli drágulással, ami konkrétan 600 Ft-os sima lángost jelent.

Fotó: iStock.com/PingPongCat

Fotó: iStock.com/PingPongCat

Az összes vendéglátós a megemelkedett beszerzési költségekkel és dolgozói fizetésekkel magyarázza a tavalyi évhez képest jócskán érezhető árkülönbséget. Szóval, az első hétvége után úgy néz ki, a vízben még bízhatunk.