Életmód

A kánikula elveszi az ember kedvét a kerti partitól

A hőmérséklet gyors és meglehetősen határozott emelkedése meghozza a kerttulajdonosok kedvét ahhoz, hogy olyan pihenőoázist alakítson ki magának, ahol kellemes órákat tölthet el. Olyan hely kell, ahol túléljük a kánikulát és lehetőleg a rovarinváziót is...

Az árnyékolástechnikai megoldások elsődleges célja, hogy védjenek az erős napsugárzástól és a nagy hőségtől. Ma már gyakorlatilag bármilyen anyagból készíthetünk olyan építményt, amely alkalmas a funkció betöltésére: ízlésünkhöz és a környezethez illeszkedően téglából, fából vagy éppen vászonból is telepíthetünk olyan elemeket, amelyek nemcsak árnyékot biztosítanak, de a kertünk vagy éppen erkélyünk ékei is lehetnek.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Építőanyag-kereskedelmi hálózati szakértők szerint azonban mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy a természetes fényt megőrizzük, így épített árnyékolóinkat minden esetben a természetes környezet elemeinek figyelembevételével telepítsük. Amennyiben ugyanis egy terebélyes lombozatú fa alatt alakítjuk ki pihenőrészünket, még árnyékolásra sem lesz szükségünk.

1. A mesterséges árnyék előállításának legegyszerűbb módja, ha napernyőket vagy úgynevezett napellenző ponyvákat helyezünk el. Ezek között már megtalálhatók olyan innovatív anyagokból gyártott termékek is, amelyek UV-szűrővel ellátott textíliából készülnek, így az árnyék mellett a szűrt fényben akár még napozhatunk is – magyarázzák az újHÁZ Centrum szakértői.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

2.  Ideális választás lehet a szövetes pavilonok telepítése, hiszen ezek könnyedén összeállíthatók, a szezon végén pedig pár perc alatt szétszedhetők, hogy aztán a garázsban vagy a padláson biztonságosan áttelelhessenek.

3. Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fa- és téglaépítésű pavilonok, amelyek látványos elemei lehetnek a kerteknek. Attól függően azonban, hogy milyen anyagú eszközt választunk, számos plusz feladatot el kell végezni annak érdekében, hogy élettartamuk ne csökkenjen. A fából készült árnyékolókat rendszeresen le kell kezelni, a téglaépítményekre vakolat is szükséges, ezen munkák egy részét pedig magas színvonalon csak szakemberek tudják ellátni, akiknek a megbízása plusz költségekkel jár.

 

4. Az újHÁZ Centrum szerint az idei év slágerterméke lehet az alumíniumvázas pavilon, amely „mindenévszakos” és a legnagyobb hőségben, vagy éppen egy hirtelen jött zivatar ideje alatt is lehetővé teszi a zavartalan kültéri tartózkodást. Az építményt házilag is telepíthetjük néhány óra alatt, ráadásul léteznek olyan modellek is, amelyek oldalsó szerelvényeit úgy alakították ki, hogy szúnyoghálót szerelhessünk rá. Alumíniumvázas pavilonok kaphatók speciális polikarbonát-szövetből készült fedéssel is, ami megszűri a káros ultraibolya sugárzásokat, egyúttal átengedi a természetes fény, miközben kellő árnyékot biztosít. Arra is alkalmas lehet, hogy akár grillezzünk vagy bográcsozzunk alatta, ennek feltétele az, hogy légrés legyen az építményen. Illetve nem árt vigyázni a nyílt lánggal – természetesen.