Csillagok

Szülinapos híresség, Gáspár Laci

Hosszú út vezetett az énekes karrierig, útépítő, bányász, festő, illetve gyertyaöntő és villanyszerelő is volt, mielőtt befutott a sztár.

Emlékszel mikor láttad először Gáspár Lacit? Az én emlékeimben egy szolid, visszafogott srác rémlik fel, aki a mikrofonhoz sétálva egyszer csak kieresztette a hangját, ami olyan jól sikerült, hogy azóta is ezt teheti és a legsikeresebb hazai énekesek sorát erősíti. közel húsz éve. Ám nem volt olyan egyszerű idáig eljutnia. Művészi képességeit eleinte a rajzban kamatoztatta, több rajzversenyt is megnyert általános iskolás korában, énekelni csak a középiskolában kezdett. A sors fura játékot játszott vele, mert vagy nem sikerült megmutatnia kellően a tehetségét (Üstökös) vagy az adott műsor (Kifutó 2) szűnt meg, melyből megismerték volna, míg az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsora el nem hozta neki a várva várt sikert és elismerést. Ám ennek bekövetkeztéig a zenélés, az énektudása csiszolása mellett több állása volt, mint másnak egy egész élet folyamán a gyertyaöntéstél a bányászatig. Eddig 5 albuma jelent meg, Arany és Platinalemezes előadó vált belőle, akinek már 40 szál gyertya díszíti szülinapi tortáját.