Stílus

Egy luxusjachton ringatózik a világ legdrágább műalkotása

A Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi című festmény Mohamed bin Szalman szaúdi trónörökös luxusjachtján található – állítja Kenny Schachter műkereskedő az Artnet.com honlapon írt cikkében.

Schachter a világ legdrágább műalkotásának tartott festmény 2017 novemberi megvásárlásában részt vevő forrásoktól tudni véli, hogy a rekordösszegért, 450 millió dollárért a Christie’s aukciósház árverésén elkelt festményt repülőgépen vitték a trónörökös tulajdonában lévő Serene nevű jachtra. Forrásai szerint mindaddig ott is marad a kép, amíg nem alakítják át kulturális központtá az ország északnyugati részén fekvő Al-Ulát, ahol szórakoztatóipari központot akarnak létrehozni 2020-ra mintegy nyolcmilliárd dollárból, amely konkurense akar lenne az Abu Dzabiban tavaly megnyitott Louvre-nak és a minap Katarban átadott, Jean Nouvel tervezte Katari Nemzeti Múzeumnak.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kristálygömböt tartó, kék köpenyt viselő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma.

A 64,5 x 44,7 centiméteres kép első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, később a festmény szem elől tűnt. A képet 1958-ban még mindössze 45 brit fontért vette meg egy amerikai gyűjtő a Sotheby’s árverésén, és 2017-ben bocsátotta eladásra. Az aukció után nem közölték a vásárló kilétét, csupán annyit, hogy telefonon tette meg ajánlatait a mintegy 20 percen át folyó ádáz licitharcban – idézte fel az MTI. A The Wall Street Journal amerikai napilap akkor arról írt, hogy a vásárló Bader bin Abdullah szaúdi herceg volt, aki a szaúdi trónörökös nevében vette meg a festményt. Ezt akkor Rijád határozottan cáfolta. Később az abu-dzabi kulturális minisztérium közölte, hogy a szaúdi királyi család egyik tagja az ő nevében licitált a műért.