Stílus

Kimennek a divatból az alig fedő bikinik?

A megfelelő fürdőruha nem csak jól áll, hanem praktikus és az egészségét is védi. Az új trend elszakadni látszik a textiltakarékos pántocska-fürdőruháktól.

 

Jönnek a hosszú ujjú és magas nyakú fürdőruhák – legalábbis a divatszakértők ez évre vonatkozó jóslata szerint. A Spiegel összefoglalója azt írja, az ilyen jellegű fürdőruhák előnyeit a szörfösök már jól ismerik és régóta alkalmazzák. A jól fedő fürdőruhák, fürdőruhafelsők tudniillik végik a bőrt a napsütéstől, a leégéstől, különösen a vízben tartózkodás közben.

shutterstock_548735284

Fotó: Shutterstock

A magas derekú fürdőbugyik (inkább fürdőnadrágok?) már tavaly hódításba kezdtek. Ezeket a modelleket az ötvenes évek inspirálták. Még csak Baywatch-testalkat sem kell hozzá, hogy jól álljon… Sőt, a magas derék és a feneket jobban fedő kialakítás kifejezetten jól jön egy kis pocak, némi túlsúly esetén.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A fodros bikinikkkel, fürdőruhákkal a fentiekkel ellentétben „hiányokat” fedhetünk el, a kisebb kebleket egyértelműen kerekebbnek láttatják. Vénuszibb idomoknál is jól mutatnak a fodrok, de egy bizonyos melltartóméret fölött szélesebb pántos modellt válasszunk.

A fürdőruhák színére vonatkozóan a vásárlási tanácsadók szerint nyugodtan engedjük szabadon a fantáziánkat: a feltűnő sárga, az élénk narancssárga, a rózsaszín és a királykék egyaránt trendi az idén. Ha valakit riasztanak a harsány, hivalkodó színek, az nem nyúl mellé, ha khakit, szürkét, vagy klasszikus fekete-fehér mintázatú fürdőruhát választ.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock