Kultúra

Vol.06: Fotókiállítás a dualitás jegyében

Június 8-án adják át a Vesc-Art díjat, és a pályázat finalistáinak munkáiból - Vol.06 címmel - kiállítás is nyílik.

A Vol.06 című kiállítás négy tehetséges pályakezdő fotóművész munkáit mutatja be, válaszul a 2019-ben kiírt pályázatra, amelynek témája a dualitás volt. A fotóművészeti pályázatra érkezett pályamunkákból a szakmai zsűri választotta ki azt a négy finalistát, akiknek alkotásai kiállításra kerülnek. A The Studios-ban Bácsfai Gábor, Landor Alexandra, Király Péter, és Tóth Barbara alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

Manci néni Fotó: Bácsfai Gábor

Manci néni Fotó: Bácsfai Gábor

“Jobb és Bal, Jó és Rossz, Férfi és Nő, Test és Lélek. Ezen ellentétpárokat jelölő szavak uralkodó jele nem a szembenállás, hanem egymás jelentésének kiegészítése. Ez a motívum számos keleti vallás alapjául is szolgál, például a kínai Taoizmus elve szerint semmilyen dolog nem létezhet csupán magában, vagy önmagáért. Minden jelenség magában hordja a változás, az ellenkezőbe fordulás lehetőségét. Így azt mondhatjuk, hogy a világ a Jin és a Jang jellegű erők állandó változásából áll” – olvasható a pályázati kiírásban.

Lélek-Jelen-Lét IV. Fotó: Landor Alexandra

Lélek-Jelen-Lét IV. Fotó: Landor Alexandra

A pályázatra olyan munkákat vártak a szervezők, ahol a dualitás, mint egész jelenik meg, és ez az egész a két ellentét egyenlő arányának a következménye. Mivel ez a jelenség ott van az emberi kapcsolatokban, a politikában, a vallásban, de még a szexualitásban is

A zsűri tagjai, Auth Attila, Glázer Attila, Puskás Bea, és Tóth Pál Sándor választotta ki a beérkezett pályamunkák közül azt a négy alkotót, akiknek munkáit két héten keresztül – június 22-ig – láthatják az érdeklődők a The Studios kiállító terében.