Kultúra

Új felállásban szülinapoznak Pásztor Annáék

Teljesen új felállásban, a Heuréka Pop Orchestrával közösen lép színpadra az Anna And The Barbies június 13-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Az együttes 15. születésnapja alkalmából egy fantasztikus szimfonikus koncerttel debütál a Margitszigeten. Anna és zenekara minden koncertje olyan energikus és kirobbanó, mintha az lenne életük utolsó fellépése. A Márti dala című slágert az egész ország kívülről fújja, és már 9 millióan látták a YouTube-on, és siker, sikerre halmoznak. A banda tele van tervekkel és energiával – ahogy a zenekarvezető, Pásztor Anna is, aki időnként üvöltő amazonként rohan csapata előtt, ugyanakkor, ha a szívét, a lelkét támadják, azt megszenvedi.

Pásztor Anna_1

Anna nehéz hónapokon van túl, de úgy véli, hogy nem csak ő, de a zenekar is jó úton van. „Még életünkben nem dolgoztunk ennyit – és ilyen boldogan. Amikor az ember tinédzserkorba lép, akkor elszabadulnak benne a hormonok, a világmegváltásra való késztetés és az ötletek. Pontosan ez történik most a zenekarunkkal is, a Himaláját és az Andokot egyszerre, egy-egy lábbal szeretnénk megmászni…” – mondta az énekesnő.

Az év elején a Sajnálom című videóklippel indítottak, amiben bemutatták a zenekart. Mindenki számára elérhetővé tették az elmúlt 15 évüket összefoglaló, nagyon furcsa dokumentumelemekkel tarkított koncertfilmjüket is, az Álmatlant, ami rövid idő alatt hihetetlen nézettséget ért el. Közben a külvilágtól elzárkózva nekiültek az új albumuk készítésének.

Pásztor Anna

A június 13-ai Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a szimfonikus koncertjük, a Kis-éji rock and roll címet kapta. Az énekesnő szerint a szimfonikus koncertjükön a klasszikus hangvétel szinte biztosan valami emelkedettebb hangulatot fog előidézni benne, a zenekarban és a közönségben is.