Siker

2019-ben nem szégyen a pocsék helyesírás

Ezt a világméretű nyelvi vetélkedőt sárgán irigylem az angolszász országoktól.

Talán te is láttál már olyan amerikai filmet, ahol diákok abban vetélkedtek, ki tud helyesen lebetűzni egy szót. Ez vissza-visszatérő téma Hollywoodban.

Magyar szemnek és fülnek ez egy meglehetősen szokatlan verseny, mert a magyarban a szóalak és a kiejtés között nincs nagy különbség. Az angol azonban teljesen más. A csipkelődő franciák szerint – „Az angol nyelv nem más, mint a rosszul kiejtett francia.” Ha ez így túlzás is, az angol szókincs legalább 40%-valóban a franciából jön, jól-rosszul megőrizve az eredeti alakot. De, hát ott vannak még a szász a kelta és az egyéb, ősi rétegek, majd a gyarmatosítás korából érkezett ezer és ezer szó. Az angol rugalmas befogadó nyelv, bármely néppel kialakított kapcsolat nyomot hagyott rajta.

Így aztán egy angol szó hang- és betűformája között alig van kapcsolat. Ezen viccelődött a híres angol író, G.B. Show is, amikor azt mondta, hogy „fish” szót (ez halat jelent magyarul), úgy is lehetne írni, hogy „ghoti”. Hiszen az „f” hang az angol „rough” (durva) szóban a „gh”. Az „i” a women (nők) szóban az „o”. Az „sh” pedig a „nation” (nemzet) szóban „ti”. Tehát fish = ghoti.

Ezért egy angol anyanyelvű diák is nagy gondban van, amikor ritkán látott-hallott szavak leírásába ütközik. A feladat olyan nehéz, hogy ez a betűző verseny (angol nevén Spelling bee) 1925-tól hatalmas érdeklődést kiváltó esemény az angolszász világban, Alaszkától Dél-Afrikáig. (Indiában a középiskolásoknak kötelező elindulni ezen a versenyen.)

Nyugodtan állíthatjuk, hogy világeseményről beszélünk. A döntőt százmilliók nézik a tévéállomásokon, a nyertesek képe, nevei az újságok és hírtévék főcímeiben. Így aztán nem csoda, ha az esemény nagyságához méltók a díjak is: az első helyezett 50 000 dollárt (15 100 000 forintot) kap készpénzben. Ennél is többet ér, hogy gyakorlatilag oda mehet egyetemre, ahová akar. Az idei év soha nem látott szoros versenyt hozott. Idáig már az is ritkaságnak számított, ha nagy néha két győztes volt, most azonban nyolc diák állhatott a győzelmi dobogó tetején.

01-.spllngb (2)_resize

(A versenyről sokat elmondanak a CNN képei.)

De, mi közünk van mindehhez?

Amikor láttam a döntősök boldog képeit, egy pillanatra elszomorodtam, hogy nálunk nem ilyen össznépi nagy ügy az anyanyelv. He nem is pont ilyen, de hasonló műsort lehetne készíteni a köztévében is, ahol a csángó magyaroktól a Burgenlandban élőkig mindenki indulhatna, mindenki jöhetne Zsolnától Zimonyig.

Régebben, a nyelvi ügyek komoly, kiemelt témának számítottak. A szigorú Lőrincze Lajos professzor úrnak nagy hallgatottságú műsora volt a Kossuth Rádióban vasárnaponta. Rengeteget lehetett belőle tanulni. Az ő utódja volt Grétsy László, jóval vidámabb, játékosabb és megengedőbb stílusban foglalkozott mindennapjaink nyelvi ügyeivel. Manapság – lehet, az én hibámból – csak egy anyanyelvápoló rádióműsorról tudok, amelyet Kálmán László vezet Nádasdy Ádám társaságában. Ő még Grétsynél is türelmesebb.

Lőrincze Lajos (Kép: nyelvapolo.hu)

Lőrincze Lajos (Kép: nyelvapolo.hu)

Pedig, szerintem elérkeztünk az elviselhetetlenség határához. Most már a tévében sem okoz megütközést, ha valaki olyasmit mond, hogy – „A nyáron Olaszországban megyünk.” A „se” és „sem” közötti különbség eltűnése nem fáj annyira, azt is túlélem, hogy az ikes igék használata kezd teljesen kikopni a nyelvből. De ez a -ba, -ban még fáj.

Grétsy László (nyelvapolo.hu)

Grétsy László (nyelvapolo.hu)

Fáj az is, hogy a gyorsan változó nyelvben nem kapok segítséget. A Google-t kell használnom sokszor, ha utána akarok nézni valaminek. A „file” szót már írhatom fájlnak, de „pendrive” az miért nem pendrájv hivatalosan? (Hát még, ha volna rá magyar szó!)

Az, hogy a hirdető pénzt áldoz arra, hogy termékét rossz kiejtéssel jegyezze meg az ország (Carte d’Or), furcsa, de van rá pici mentség. De az Euronews az miért „eurónyúz” és miért nem „juronyúz”?

Szóval, volnának nyelvi ügyeink, vannak nehézségeink, és jó lenne, ha ezek mindenki számára kiderülnének. Egy hasonló vetélkedő nagyszerű alkalom lehetne, hogy nyelvészeink ország-világ, a teljes magyar közösség előtt vitassanak meg néhány kérdést.

Nagyon élesen fogalmazva: 2019-ben nem szégyen a pocsék helyesírás. Gyakran kapok komoly vállalatok igazgatóitól helyesírási hibáktól hemzsegő leveleket. Olykor szeretném megkérdezni tőlük – „Bocsánat, mit gondol, miért húzta alá pirossal a levelezőprogramja minden második szavát.”