Gyereknevelés

Apuka a játszótéren - Az első konfliktus

Eddig talán a szerencsének volt köszönhető, hogy szülőként egy másik szülővel nem kellett verbális tusát vívnom, ám minden bekövetkezik egyszer.

Nem vagyok az a típus, aki keresi a bajt, ám ha megtalál, akkor nem futok el előle. Bevallom nagyon nem szeretem az ilyen helyzeteket, mert olyan viselkedésre kényszerítenek, amely távol áll tőlem. Ahogy gyermekem nő, fejlődik egyre jobban szeretek vele a játszótérre menni, persze mivel még csak 19-20 hónapos folyamatosan a nyomában kell lenni, de erről már írtam itt.

Többször adódott olyan helyzet is, hogy egy másik, az enyémnél jóval idősebb gyermek veszélyeztette a kisfiamat, kicsit odébb lökte egy mászókán úgy, hogy ő arról majdnem leesett, vagy visszafordult a csúszdán, és ehhez hasonlók. Az ember ilyenkor – azon túl, hogy gyermekét igyekszik biztonságban tudni-, a majdnem bajt okozó csöppség felügyelőjét (anyuka, apuka, nagyszülők, stb.) keresi tekintetével.

Fotó: www.shutterstock.com

Fotó: www.shutterstock.com

Természetesen akadnak olyan szülők, akik ilyenkor rászólnak a gyerekükre, mert látják, értik és érzik belülről, hogy lányuk, fiúk nem éppen megfelelően viselkedik és bizony vannak, akiket akárhogy is próbálok megérteni, de nem tudom mi motivál, irányít ilyenkor.

Sajnos a sors pont egy ilyen típussal összehozott nemrégiben. Gyermekem éppen egy játszótéri vár lépcsőjén igyekezett felfelé apró lépésekkel, amikor a nála jóval nagyobb nagyjából középsős fiú megjelent. Előbb engem tessékelt odébb, én a lépcső mellett álltam és biztosítottam, ha Csanád fiam hátraesne. Szóval a kisfiú se só, se beszéd keresztülvágtatott a feljárón és nemes egyszerűséggel odébb lökte gyermekemet, aki repült is volna le nagyjából másfél méter magasról, ha el nem kapom. Miután megnyugodtam, hogy elkaptam a kisfiamat, a renitens gyermeket figyeltem, hogy ki felügyel rá. Az anyuka a telefonját nyomkodta és ránézésre is az a cicababa alkat volt, de gondoltam adok egy esélyt a józan észnek, kár volt.

Fotó: www.shutterstock.com

Fotó: www.shutterstock.com

Odaléptem a gyermekemmel a karomban, aki elégé megijedt és azt kérdeztem,  látta-e az esetet, mert jó lenne beszélnünk róla. A hölgy rám nézett és annyit mondott, hogy ez egy játszótér és itt történnek ilyenek. Valóban, válaszoltam, és megköszöntem, hogy felhívta erre a figyelmemet, ám megjegyeztem, szülőként pont az lenne a dolgunk, hogy saját és mások gyermekeit is megvédjük, hiszen felelősséggel tartozzunk értük. Ekkor az anyuka azt mondta, hogy ne szóljak bele a gyereknevelésébe. Igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy nem is mernék egy ekkor formátumú embernek bármit is tanácsolni, hiszen én csak egy aggódó apuka vagyok.

Fotó: www.shutterstock.com

Fotó: www.shutterstock.com

Ekkor hirtelen egy másik anyuka és egy nagypapa lépett oda hozzánk, az egyik azt nehezményezte, hogy vitapartnerem gyermeke az ő unokájától elvette a játékát erőszakkal, a másik pedig az rótta fel, hogy gyermekét lelökte a játék motorjáról és aztán azzal elszáguldott. A minta anyuka lényegében kiabálva megjegyezte, hogy mondták neki a barátnői, hogy ez egy rossz játszótér és hülye szülők hordják ide a gyermekeiket. Majd elüvöltötte saját gyereke nevét és villám gyorsan elhagyták a parkot.

Ennek a mesének nem sok a tanulsága, maximum annyi, hogy a KRESZ-ben lévő bizalmi elv a játszótereken sem működik.