Otthon

Világvárosok csak diplomásoknak?

Ki- és elvándorolni, vagy helyben maradni és spórolni?

Hogy csökken a metropoliszok lakossága, arra az USA-ban figyeltek fel először. New Yorktól Miami-n át Los Angeles-ig tapasztalható jelenségről van szó, ami nagyon furcsa, hiszen ezek a városok rendkívül gyorsan növekedtek egész eddigi történetükben.

A változás magyarázatát keresve hamar rájöttek, hogy főként a képzetlen rétegek tűntek el a városokból. Nem egyszerűen a csillagokba szökő lakásárak és bérlési lehetőségek miatt kellett távozniuk, hanem azért is, mert egyre több állás szűnt meg az automatizálás és a vállalati folyamatok digitalizálása miatt. Ami munka megmaradt a legfeljebb középiskolát elvégző dolgozóknak, az könnyen kivihető, áthelyezhető volt a városból.

01_shutterstock_1318236248_resize

Több számítást is végeztek, hogy egy-egy évtizedben különböző munkakörökben mennyit lehetett keresni az Egyesült Államok legszegényebb és leggazdagabb vidékein, és a mennyit lehetett félretenni, ha valaki egy nagyvárosba költözött.

Ugyanazért a munkáért San Franciscóban nem csak jóval többet fizettek, mint Alabamában, hanem minden megélheti költség levonása után is kétszer annyi maradt a zsebben, mint odahaza.

A mostani változásokban az a figyelemreméltó, hogy az alacsony képzettségűek bérei kiegyenlítődtek mindenütt, de ezekből már nem lehet kifizetni a metropoliszok megélhetési költségeit. Nem csak lakásokról van szó, hanem az egészségre és a gyerekek nevelésére fordított kiadásokról, a közlekedés, az éttermek és egyéb szolgáltatások árairól is. Az otthoni árak nem drágultak olyan mértékben, így helyben maradva többet lehet félretenni, mint elvándorolva.

03_shutterstock_745583845_resize

Fordított a helyzet a diplomások körében. Pár évtizede egy jól menő alabamai ügyvéd nem keresett rosszabbul, mint pályatársa Kaliforniában. Mostanra azonban a Nyugati Part bérei messze elhagyták az ország középső részei kereseti lehetőségeit. Ráadásul, az olyan világcégekké vált vállalkozások, mint az Apple, a Google, a Facebook ezerszám keresik az ügyvédeket is, a többi diplomás mellett. Ennek a vonzásnak nehéz ellenállni, és a bérek lehetővé teszik a kaliforniai árak megfizetését.

02_shutterstock_146914415_resize

Ha kisebb mértékben, de ezek a folyamatok Európában, azon belül Magyarországon is megfigyelhetők, vagy várhatók. A budapesti lakás- és albérleti árak már elhagyták a 100 000 forintot, és egyre nehezebben megfizethetők fizikai vagy egyszerű irodai munkabérből. Hasonló a helyzet Győrben és mostanában Debrecenben is. Pécs „eldiplomásodosása” annyiból más eset, hogy ott szinte teljesen megszűnt az ipar, és a város kényszerű tudatossággal választotta megélhetése alapjául az oktatást és az egészségügyet.

04_shutterstock_1015247734_resize