Otthon

Mi lesz velünk 30 év múlva? 4. rész - Akár több száz évig élhetünk?

Nem tudja, nem tudhatja senki pontosan milyen lesz az életünk 30 év múlva. A tendenciákat azonban látjuk.

Szinte biztos, hogy amennyiben egyáltalán élni akarunk a föld nevű bolygón harminc év múlva is, ezt csak okosabban tehetjük, mint ma. Nem zsákmányolhatjuk ki a természetet, és magunkat.

shutterstock_220548796

Ez nem csak bolygónk túlélése, de saját egészségünk megőrzése miatt is fontos. Ha sikerül kiszabadulnunk a profit bűvölete alól, ha a jövő fontosabb lesz, mint a rövidtávú érdek, vigyázunk környezetünkre és erőforrásaink nagyobb részét fordítjuk kutatásra, sokáig élhetünk majd ezen a földön.

Az öregedéskutatók szerint a jövőben az emberek a fejlett világ országaiban akár több száz évig is élhetnek majd. Csak arra kell megtalálni a választ, hogy miért élnek bizonyos állatok csupán három évig, míg mások, mint az egyik tengeri kagylófaj, négyszázig, miközben az utóbbi szíve élete során másfél milliárdszor ver. A kutatók abból indulnak ki, hogy az ember az evolúció során megduplázta élettartamát. Ha megértik hogyan, akkor közelebb kerülnek olyan terápiás megoldásokhoz, amelyek ezt az élettartamot tovább növelhetik.

Az biztos, hogy az orvosi diagnosztika továbbfejlődik, és természetes lesz, hogy, ha megfizetjük, megismerhetjük a génjeinkben tárolt információkat. Megtudhatjuk például, hogy milyen betegségekre vagyunk hajlamosak. Ez részben már ma is lehetséges. Az egészségügy egyénre szabott gyógyszereket és terápiákat kínál majd. Részben már ma is. Persze valószínűleg nem mindenkinek. Hiszen mindez harminc év múlva sem lesz olcsó, vagyis mindenki által megfizethető. Fenn áll a veszélye annak, hogy a fejlett egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés újabb egyenlőtlenségeket szül. A gazdagok egészségesebbek lesznek és tovább élnek majd.