Életmód

Tegnap még fűtöttünk, holnap már hűtünk

Kis túlzással ugyan, de ez a helyzet az idén: mintha nem nagyon lenne átmenet a 10 és a 25 fokos nappali hőmérsékletek között. Ennek egyik hátránya, hogy az ember hol alul- hol túlöltözik, a másik, hogy a gyors nappali felmelegedésnek köszönhetően bizony gyakran szükségesnek érezzük, hogy bekapcsoljuk a légkondicionálót – ha máshol egyelőre nem is, de az autóban mindenképpen. És itt kezdődnek a bajok.

Hogy a légkondicionáló berendezések használata a szervezetünkre milyen hatással van, arról olvashatunk úton-útfélen, az erre vonatkozó írások elsősorban a berendezésben megtelepedő baktériumok, vírusok veszélyességére figyelmeztetnek (pl. légiós betegség). Az ilyen jellegű megbetegedés azonban egyszerűen megelőzhető: a kulcs a klíma lelkiismeretes és alapos kitisztítása a hűtési szezon kezdete előtt.

Fotó: iStock.com/y_seki

Fotó: iStock.com/y_seki

Vegyük tehát alapnak, hogy a tisztítást egy szakember segítségével megoldjuk. Van azonban még jó néhány dolog, amire figyelnünk kell, ha egészségesek akarunk maradni a klímaszezonban – különösen így, hogy a szeszélyes időjárás miatt a fűtőtest elől gyakorlatilag a klíma alá ülünk.

Kevesen tudják, hogy ez a fajta hűtési mód komoly stresszhatásnak teszi ki a szervezetet. Egyebek mellett ezeket a tüneteket, megbetegedéseket produkálja a meggondolatlan klímahasználat:

– szív- és érrendszeri problémák (a melegből hirtelen közvetlenül a hideg helyiségbe lépünk – vagy fordítva);
– ízületi és izomfájdalmak (klímareuma – ez akár évekkel később is megkeserítheti az életünket);
– szem-, bőr- és nyálkahártya-szárazság, szemviszketés, könnyezés;
– nátha, tüsszögés, köhögés (szénanátha-jellegű tünetek);
– szédülés, fülzúgás;
– fej-, fogfájás.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

És hogy mindezt megelőzzük, íme néhány alapszabály:

– Úgy állítsuk be a klímát, hogy a kinti és a benti (iroda, lakás, utastér) hőmérséklet közötti különbség legfeljebb (!) 8 fok legyen.
– Soha ne irányítsuk közvetlenül magunkra a hűtött levegőt. Ez a szabály különösen az autóklímára vonatkozik, ahol közel ülünk a levegő forrásához. Akár otthon, akár irodában vagy az autóban, mindig legyen nálunk egy pulcsi, sál, harisnyanadrág vagy zokni, öltözzünk fel, ha egy kicsit is fázunk!
– Emeljük a helyiség páratartalmát, ezzel megelőzhetjük a szem és a bőr kiszáradását.
– A berendezés ne működjön folyamatosan – a legjobb, ha nem is megy akkor, amikor a helyiségben tartózkodunk. Ez persze – például egy munkahelyen – nehezen oldható meg.

Tartsuk szem előtt, hogy a testünk nem a radikális, hirtelen hőmérséklet-változásokra lett kitalálva. Gyakoroljunk önmérsékletet, bármilyen jól esik is felhevült állapotban a hűs levegő, ha odakint 30 fok van, a klímát semmiképpen ne állítsuk 22 fok alá!