Kultúra

Fiume és a tenger valaha egészen mást jelentett

A Kossuth Rádió A Hely című műsorának Rijekát felfedező epizódjának aktuális része azt az időszakot eleveníti fel – csütörtökön 11.07-től –, amikor a tenger a lehetőségeket, a nagy utazást, a pénzt, szinte az egész nagyvilágot jelentette.

Az új kikötő, a ráépülő infrastruktúra, a tengerészeti akadémia, kivándorlók ezrei mind-mind abban a reményben érkeztek Fiuméba, hogy itt majd az egész életük megváltozik. Akkor még valószínűleg senki nem gondolt arra, hogy a történelem megállítja és más irányba forgatja majd a sors kerekét.

Minderről A Hely csütörtöki adásában lesz szó – az adás szerkesztője Varga Tünde, a műsorvezető Farkas Erika lesz.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Hely című klasszikus riportműsor már kilencedik éve fut a Kossuthon. Címének megfelelően mindig helyszínen – gyakran titkos, rejtett vagy kevésség ismert – helyszínen készül, ott élő , dolgozó beszélgetőtársakkal, barátságos légkörben. Szigorúan és divatosan szólva infotainment műsor, azaz szórakoztató ismeretterjesztő, de valójában ennél sokkal több – emberekről, terekről és tárgyakről beszélő derű.

A korábbi adások itt visszahallgathatók.