Otthon

Mi lesz velünk 30 év múlva? 2. Ilyen lesz az otthonunk

Házunk önmagát látja majd el. Sőt, lehet, hogy több energiát fogyaszt majd, mint amennyire szüksége van

Milyen lesz az életünk 30 év múlva? Nem tudhatja senki pontosan. A tendenciákat azonban látjuk. Szinte biztos, hogy amennyiben egyáltalán élni akarunk a föld nevű bolygón harminc év múlva is, ezt csak okosabban tehetjük, mint ma. Nem zsákmányolhatjuk ki a természetet, és magunkat.

shutterstock_670892503

Amikor az energiaellátás ilyen mértékben meghatározzák életünket, szeretnénk önállóvá, függetlenné válni: alacsony energiafogyasztású, környezetkímélő, “zéró rezsis” otthonról álmodunk.

S ez nem álom ma már el is érhető, a jövő háza már felépíthető.

Bár az ehhez szükséges technológiák (hőszivattyúk, nyílászárók, szigetelések, napelemek és kollektorok, szélerőművek) ára még elég magas de már létezik nulla energiafelhasználású ház, amely éppen annyi energiát termel, mint amennyit elfogyaszt.

shutterstock_585345260

Bár ma még sokba kerül, megtérülése évtizedekben mérhető. De ez nem lesz mindig így. 30 év múlva alapvető igény lesz egy új házzal kapcsolatban az, hogy megtermelje magának a kellő energiamennyiséget. A kizárólag megújuló energiaforrásokat használó ház nem használ fel fosszilis energiaforrásokat a működéséhez, és nem bocsát ki szén-dioxidot.

A jövő házában gyűjtik és használják az esővizet, a szennyvizet növényekkel megszűrve juttatják vissza a természetbe. Kizárólag természetes, újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagokból épülnek. Ivóvizét kútról nyeri. Csak újrahasznosítható vagy komposztálható hulladékot termel. Építőanyagai a környezetből valók, és idővel oda is jutnak vissza. Falai annyira jól hőszigeteltek, hogy a falakon, ablakokon át szinte egyáltalán nem veszít hőt, nyáron pedig a hatékony napvédelem miatt nem tud túlmelegedni.