Otthon

A fölösleges ember (3) – A gép nem ellenség, ha…

Művezető, irodafőnök, technikus – ki emlékszik még rájuk?

Sorozatunk igazából azzal a témával foglalkozik, hogy egyre-másra tűnnek el a közepes végzettséget igénylő munkahelyek, amelyek közepes fizetéseikkel eltartották a középosztályt. A társadalomnak azt a részét, amelynek anyagi ereje, műveltsége, erkölcse, szokásrendszere egy ország alapvető jellemzője.

01_shutterstock_230888002_resize

Ma csak a legjobban képzettek, a legjobb egyetemeken, a leginkább kapós diplomát megszerzett szakemberek vannak biztonságban, élnek olyan jólétben, amit a többiek nem csak elérni nem tudnak, de elképzelni sem.

02_shutterstock_1386779018_resize

Egy betanított munkás, egy biztonsági őr, egy bolti eladó, egy másodvonalba tartozó színész – és még hosszan sorolhatnánk – el sem tudja képzelni, hogy havi fizetését egy szerény programozó egyetlen délelőtt megkeresi. Csak azt látja, hogy egyesek – számára – megmagyarázhatatlanul jól élnek.

Csóró és nagymenő – mindketten húsz dekából élnek

Lássuk, hogy alakul ki ez a különbség. Példabeli Szásánk egy orosz külszíni vasércbányában dolgozik. Munkájának végterméke a szállításra kész vasérc. Abból 20 dkg = 30 Ft.

03_shutterstock_108693303_842_resize

De, miért éppen húsz deka? Mert nagyjából ilyen nehéz egy mobil telefon, amit Johnny tervez Amerikában. Az a 20 dkg = 300 000 Ft. (És csak az egyszerű összehasonlíthatóság miatt írtam ennyit.) A telefonba épített anyagok és a gyártás költsége elhanyagolható a testet öltött szellemi munka árához képest. Itt a tömény agyat kell megfizetni. Ez az a rész, ami kiválthatatlan, és ami tízezerszeres különbséget megmagyarázza.

04_shutterstock_130756763 _resize

Minden folyamat, ami a mobil megtervezése előtt van, nem igazán igényli az ember munkáját. Ahogy ma már nem csákánnyal fejtik az ércet, hanem nagy teljesítményű gépek, úgy a telefonok gyártását is gyorsan átvették a robotok.

Az új iparágak eleve a robotok munkájára alapoznak

A gond itt van. XXI. Században senki sem úgy képzeli el egy nagy üzlet megvalósulását, hogy embertömegek dolgoznak rajta. Nem kellenek rabszolgák. Ha valahol új mezőgazdasági művelést alakítanak ki, akkor azonnal gépekben gondolkoznak. A háború előtt még Nyugat-Európában is minden második ember paraszt volt, ma már százból csak kettő. Pontosan annyi, ahány robot jut száz munkásra egy gyárban. Mert Németországban ez az arány, és ez gyorsan tolódik el a robotok javára.

05_shutterstock_1185201088_resize

Az olyan új termékek, mint az elektromos meghajtású gépkocsik, a már említett mobiltelefonok, a legújabb repülők és űrhajók, de még a házak is – robotok készítményei. Az új üzemekben alig van munkás, középvezető, technikus, minőségellenőr stb. meg egy sincs. Minek volna? A gyártást alaposan megtervezték, a folyamatokat számítógép irányítja az anyagrendeléstől a megmunkáláson és összeszerelésen át a tesztüzemig. Minden ponton van visszajelzés, a legkisebb problémánál beavatkoznak a termelésbe. Kik? Hát, a fehérgallérosok. Méghozzá akár ezer kilométeres távolságból is,  külföldről, telefonos vezérléssel. A szürke köpenyesek és a kék overallosok jóformán eltűntek.

Ahogy eltűntek azok, akikről tegnap írtunk, az ügyintézők és titkárnők, az eladók és annyi más szakma képviselői.

De, vajon biztonságban vannak-e a középosztály olyan diplomásai, mint a tanárok, könyvtárosok, háziorvosok, könyvelők?

00b_shutterstock_39888865_resize

Vegyük az utóbbiakat. Egy külföldi tulajdonban lévő magyarországi autógyárban az éves bevétel 960 000 000 000 forint. (Igen, jól látod, ez majdnem egybilliárd.) Ennyi pénzt ezer és ezer kisvállalkozás és középüzem termel az egész országban, akik sok-sok könyvelőt foglalkoztatnak. Az autógyárban azonban központi beszerzés és elszámolás van, az anyaországi központ számítógépén fut minden adat, a magyar gyárba alig kell valaki, aki ilyesmivel foglalkozik. Ugyanaz a pénz az egyik oldalon ezreket foglalkoztat, itt meg tucat vagy féltucat embert.

06_shutterstock_672920704_resize

A különbség nem hasonlít Szása és Johnny keresetkülönbségére?