Egyéb

A fölösleges ember (2) – A titkárnő és az ügyintéző

A közepes képzettséget igénylő munkahelyek megszűnésével a közepes jövedelmek is eltűnnek.

Harminc évvel ezelőtt az igazgató titkárnője rettegett tekintély volt. Nem csak azért, mert ő ült a főnök ajtajánál, döntve arról, ki mehet be, és ki várakozzék a végtelenségig, hanem mert ő írta a legfontosabb leveleket is: a cégnél mindenről tudott. Titkát csak kevesekkel osztotta meg a cégen belül, ahhoz nagyon bizalmas dolgokat kért cserébe, amiket aztán megosztott a vezérrel. Közben kezelte az akkori csúcstechnikát, a legalább egy sort megjegyezni képes írógépet, a telefaxot és a text készüléket. A legvállalkozóbbak éppen ismerkedtek a számítógép képességeivel, de egyikük sem gondolta volna, hogy végül is a PC veszi el a munkájukat, pillanatokon belül.

Tiszántúl, 1948. május 20. Titkárnõ gépel a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) helyi földmûves-szövetkezetének irodájában. A felvétel készítésének pontos helyszíne ismeretlen. MTI Fotó/Magyar Képszolgálat: Valner

Tiszántúl, 1948. május 20.
Titkárnõ gépel a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) helyi földmûves-szövetkezetének irodájában. A felvétel készítésének pontos helyszíne ismeretlen.
MTI Fotó/Magyar Képszolgálat: Valner

Ma már sok esetben az igazgatónak sincs titkárnője, mindenki a maga laptopján dolgozik, és – ha nagyon bonyolult, sok kérdést felölelő munkát igényel tőlük valaki – a végén összeállítanak egy terjedelmes anyagot, amit az egyes témák felelősei írtak. Az általános adminisztratív feladatokra már nem vesznek fel senkit.

04_shutterstock_350193143

A titkárnőre legjobban hasonlító feladat manapság a recepciósé, aki aztán igazi lóti-futi munkatárs, több nyelven ír, telefonál, be- és kienged, nyomtat-sokszorosít, postáz, iratokat rendez, üzeneteket közvetít, karbantartót hív, összeállítja a beosztásokat és kimutatásokat, aláírja a kisebb számlákat. Nem ritkán hostess is. De, egy ilyen munkatársat a kisebb cégek nem engedhetnek meg maguknak, ehhez már egy középvállalat kell.

02_shutterstock_442027294_resize

A feladat olyan sokrétű, és az elvárt teljesítmény olyan magas, hogy egy komoly recepciós munkatárs már egészen biztosan főiskolát vagy egyetemet végzett, több nyelvvizsgája is van – semmiképp sem hasonlít a megelőző időszakok titkárnőihez, akik a gépelésen és iratrendezésen kívül sokszor csak kávét főztek a főnöknek.

A „titkárnő” jó példája annak, hogyan ürült ki egy közepes jövedelmet kínáló szakma, ahogy bejött az új technológia: a számítógép. A gép és az egykori titkárnőnél sokkal képzettebb kezelője együttesen összehasonlíthatatlanul több feladatot látnak el, mint azt régebben el tudták volna képzelni. Ennek megfelelően egy jó recepciós menedzserfizetést kap – joggal.

00a_shutterstock_291527_resize

A tanulmányaikat közepes képzettséggel befejező lányok már nem választhatják ezt – és az ehhez hasonló, mondjuk: banki ügyintéző szakmákat – hanem csak olyan foglalkozásokat találhatnak, ahol ki nem váltható kézimunkára van szükség egy állás betöltéséhez, ezek viszont rosszul fizetnek. Csak ott marad meg a jövedelem, ahol szerepe van a kreativitásnak is. Például, egy jó ízlésű virágkötőnek van esélye a jó keresetre, egy bolti eladónak vagy ruhagyári varrónőnek viszont nincs. Csakhogy virágkötőből sokkal kevesebbre van szükség, mint varrónőből.

04_shutterstock_405077134_resize

A helyzet – ha belegondolsz – nem is igazán a pénz miatt aggasztó, hanem azért, mert ultraképzett recepciós és a varrónő már nem találkoznak egymással sehol. Máshol laknak, máshol vásárolnak, máshová viszik a gyerekeiket iskolába, másutt nyaralnak, egészen másképp töltik a szabadidejüket, és már akkor sem futnak össze, ha orvoshoz kell menniük. Olyan távol állnak egymástól, mintha külön bolygón élnének, és tökéletesen közömbösek egymás sorsa iránt. Ráadásul, az óriási anyagi és tudásbeli szakadék lassan-lassan alig értik egymást. Még akkor sem, ha közösek az érdekeik, mondjuk környezeti kérdésekben.

A virágkötő meg csak azon gondolkodik munka közben, hogy hová tűntek „a normális” emberek.