Japán nagyon sűrűn lakott ország, meg is becsülnek benne minden tenyérnyi helyet. Néha a zsúfoltságnál is riasztóbb, hogy milyen megoldásokat találnak helycsinálásra. Biztosan hallottál már te is kapszula szállodákról, ahol lényegében csak annyi a „szobád”, hogy van benne egy fekvőhely. A drágábbakban fel is tudsz állni, az átlagosban csak feküdni tudsz, igaz, felszerelték minden finomsággal, amit a technika ma tud. Száz és száz kapszula van így egybeépítve.
(Nem vagyok különösebben klausztrofóbiás, de itt azzá válnék. Nem olyan az egész, mintha az ember, mindennek a végén, a fagyasztóban várná a végső szertartást?)
De, ahol kitalálták a bonsai fákat, mit is várna mást az ember.
A pici dolgok birodalmában léteznek a kei-torák, a legkisebb áruszállítók, teherautócskák, nálunk is fel-feltűnik belőlük egy-egy. Azért ilyen kicsik, hogy a legszűkebb japán sikátorokba is el tudják juttatni a rakományt. Amilyen hatalmas minden a Japánról szóló propagandafilmeken, olyan kicsik azok az első hétköznapon.
Nem tudom, ki volt az, aki a japán kert- és tájépítők közül először épített komplett kertecskét a kei-kiorájára, de divatot teremtett, a divatból pedig verseny keletkezett.
(Kép: Colossal)
Ma már a szakmának hivatalos versenye van, komoly zsűrivel, amely pici teherkocsikra telepített kertecskéket féltucat szempont szerint értékeli.
(Kép: Colossal)
Végül is, ez a kertészek és tájépítők komoly versenye, és ami jó és szép, az hat négyzetméteren is meggyőzően jó és szép. Én pedig megtanultam értékelni azt, hogy nem csak a vízzel, energiával nem pazarolunk, hanem a hellyel sem. Próbáljunk meg minél kisebb részt kihasítani az embernek, és minél többet meghagyni a természetnek: növényeknek-állatoknak.
(Kép: Colossal)
Idáig nem tudtam erről a versenyről, de nem csalódtam a japánokban. Ezt csak ők találhatták ki, s nem olyan végtelenül hatalmas nemzetek, mint az oroszok, az amerikaiak vagy a kínaiak.
(Kép: Colossal)
