Gyereknevelés

Hiába vagy gyerekkel!

Gyermek- és ifjúkoromban a kisgyermekes családok megkapták a nekik járó figyelmességet, ám tapasztalatom szerint ez kihalóban van.

Bevallom őszintén, hogy már régóta terveztem erről a témáról írni, ám egy tegnapi esemény tette fel arra a bizonyos „i”-re a pontot. Történt ugyanis, hogy családommal ellátogattunk az egyik sportáruházba. Feleségem a gyermek jobb, míg én a bal kezét fogtam, miközben sétáltunk be az üzletbe. Már a bejáratnál sikeresen nekem, nekünk jött egy úr, aki nagyon sietett a büfé felé.

Gondolom, rendkívül éhes lehetett, netán akciós volt a hot-dog?! Szóval ahogy ott álltam az ütközés után, egyből azt néztem, hogy Csanád fiamnak nem esett-e baja, nem mintha akkora lett volna a fizikai kontaktus, de mégiscsak alig múlt másfél éves a gyermekünk. Az úr az ütközésnél se szó, se beszéd sietett tovább, egy elnézést, esetleg egy bocsánat még véletlenül sem hagyta el a száját, és feltűnően kerülte a szemkontaktust is.

hiábavagygyerekkel1

Azonban ez nem az első eset volt, hogy udvariatlansággal találkoztam. Kezdődött azzal, mikor feleségem még állapotos volt, és már szépen kerekedett. Éppen a kórházba tartott egy vizsgálatra, mikor két hölgy rendesen leteremtette, hogy miért ült le a villamoson, amikor át kéne adni a helyet nekik, mert ha terhes lenne, azt még el tudnák fogadni.

Amit folyamatosan tapasztalok, hogy lényegében a babakocsi is zavaró tényező mások számára. Ahol lehet, nekimennek, majd csúnyán néznek rám, miközben tolom. Ha lehetőség adódik rá, egyből beslisszolnak előttem a liftnél, a postán és számos helyen, sőt nemrégiben egy üzletközpontban a felvonó ajtaját is rám csukta egy fiatal hölgy, miközben a tekintete azt sugallta, hogy mennyire hülye vagyok.

hiábavagygyerekkel3

Félre ne érts, nem várok el én különleges bánásmódot, de a kölcsönös tisztelet és némi odafigyelés sokat könnyíthetne mindannyiunk életén.