Csillagok

64 éves lett a népszerű színész és rendező

Több mint 40 éve játszik és rendez a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar művész.

Máté Gábor 1955. április 29-én született Budapesten, Máté Lajos színházrendező gyermekeként. Pályafutását a neves kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, melynek sikereiből maga is kivette a részét a színész mesterséghez való odaadásával, alázatával, na és persze tehetségével, valamint kreativitásával. Egyik főszereplője volt a legendás Marat halála című előadásnak. Később a Budapesti Katona József Színházhoz szerződött, de mellette a vidéki színházakat sem hanyagolta. 1993 óta tanít a Színművészeti Egyetemen, ahol az egyetemi tanári fokozatot is megszerezte. 2011 év eleje óta a Katona József Színház igazgatója, tavaly pedig megjelent Színházi naplók címmel a kötete.