Otthon

Egy-egy festőnő döntött közönségcsúcsot Pesten és New Yorkban is

Kiállításra és színházba járunk, de a könyvnek és a komolyabb filmnek nincs esélye

Azzal a szándékkal kezdtem írni, hogy bevalljam neked, soha nem hallottam arról a Hilma af Klint nevű svéd festőről, aki a legnagyobb tömeget vonzotta a New York-i Guggenheim Múzeumba az intézmény fennállása óta.

600 000 ember látogatta meg kiállítását, amely holnap zár be.

Azt hittem, egy új, divatos művészről van szó, de aztán, ahogy utánanéztem, kiderült, hogy 1862-ben született. Azért szerveztek neki nagy emlékkiállítást, mert 1906-ban mindenkinél korábban kezdett absztrakt festményeket alkotni, jóval előbb, mint Kandinszkij vagy Mondrian. Nem egy névtelen amatőr volt, aki értelmetlen geometrikus alakzatokat kezdett festeni, hanem egy klasszikus végzettségű mester, aki a fényképezés és a film korában nem akart olyasmivel foglalkozni, amire egy gép is képes.

Hilma af Klint kiállítása a Guggenheimben (Kép: Feedspot)

Hilma af Klint kiállítása a Guggenheimben (Kép: Feedspot)

A Guggenheim rendezvénye valószínűleg kései elismerés, a művészettörténet újraírási kísérlete.

Rendben, nem bizonyultam szégyellnivalóan műveletlennek, bár ezt a nevet nekem nem említette senki, sehol. Sem az iskolában, sem könyveimben, szakmai és baráti beszélgetésekben nem hallottam róla. De, hát ezzel így voltak a New Yorki-iak is.

Aztán elgondolkoztam a számon. Hatszázezer ember – nagyon sok. Kétszázezer – mégis több. Mert ennyien álltak sorban Budapesten tavaly, hogy lássák a Frida Kahlo kiállítást. És New York 8,6 milliós város, a körzete pedig húszmilliónál is népesebb.

Szóval, büszke vagyok Budapest teljesítményére.

Frida Kahlo Budapesten (Kép: Pinterest)

Frida Kahlo Budapesten (Kép: Pinterest)

Ugyanakkor nem értek sok mindent. Sőt, alig értek valamit. A minőségi kortárs irodalom 3-5 000 példányban jelenik meg, egy-egy fesztiváldíjas film, ami a valós életről, valamennyiünk mindennapjairól szól, jó, ha tucat nézőt vonz vetítésenként, a legnívósabb folyóiratok olvasói is végzetesen megfogyatkoztak.

Viszont, a színházak tömve vannak.

Tévét egyre kevesebbet nézünk. Pontosabban, aki nézi, az vakulásáig. Vagy háttérzajként, tapétaképként? Miközben egész korosztályoknak eszükbe sem jut bekapcsolni.

És az internet? Akinek van – és ez már 90% közelében – az rajta lóg. Az idősebb korosztály különösen aktív a neten mifelénk.
De, hol és mikor talál el minket a művészet? Hol tudunk kitérhetetlenül belebotlani, hogy megváltsa az életünket? Csak akkor adunk esélyt neki, ha színházba vagy kiállításra megyünk?

Hilma af Klintről itt láthatsz egy videót:

Frida Kahloról meg itt: