Kultúra

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

Május 3. és 5. között rendezi meg idén a Müpa a Jazztavaszt. Ezúttal három olyan hölgyet köszönthet a magyar közönség, akiknek stílusa bár eltér egymástól, a műfaj iránti szeretetük mégis azonos.

Kik is ezek az hölgyek? Ida Nielsent valószínűleg sokkal többen ismerik, mint gondolnánk. A dán hölgy ugyanis nem más mögött pengette a basszusgitár húrjait 6 éven keresztül, mint a popzene legendája, Prince. Ida tényleg szinte minden stílusban otthon érzi magát.

Ida Nielsen

Ida Nielsen

2008-ban jelent meg első, Marmalade című lemeze, ezt 2011-ben a Sometimes a Girl Needs Some Sugar Too, majd 2016-ban a turnitup követte. A legfrissebb pedig idén látott napvilágot, amelyről a Fesztivál Színházban is hall majd néhány dalt a közönség.

A másik fellépő: Jane Monheit. Az énekesnő mindössze 20 éves volt, amikor már szerződést ajánlottak neki. Monheit kristálytiszta hangja, könnyed hajlításai és csábító hangszíne lehengerlő sikert aratott. A siker azóta is töretlen: két tucatnyi szólólemez, két Grammy-jelölés, és számtalan vendégszereplés olyan duettpartnerekkel, mint Michael Bublé, John Pizzarelli vagy épp Ivan Lins. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az idén húszéves Budapest Jazz Orchestra kíséri majd.

Jane Monheit Fotó: Matthew Holler

Jane Monheit Fotó: Matthew Holler

A harmadik jazz-királynő pedig Tia Fuller lesz, aki már gyermekkorában zongorázni és fuvolázni is tanult, a szívét azonban a szaxofon ejtette rabul. Fuller 2013 óta a patinás Berklee College of Music jazztanszékének főállású professzora. Muzsikált Barack Obamának a Fehér Házban, szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban, a Good Morning Americában, fellépett az American Music Awards és a Grammy Awards díjátadó gáláján, nem mellékesen Beyoncé turné-zenekarának állandó szaxofonosa.

Tia Fuller Fotó: Jerris Madison

Tia Fuller Fotó: Jerris Madison

Kvartettjével bejárta már Afrika és Európa több országát, a legnevesebb klubokban és koncerttermekben zenélt, május 5-én pedig a Müpa is felkerül a listára.