Életmód

Ne akarjunk rosszat a nyusziknak éppen húsvétkor

Egy kölyöknyúl tündéri, zabálni való szőrcsomó – de csak azért ne vegyük meg, hogy pár napig halálba nyavarja a gyerek, aztán meg (miután rádöbbenünk, hogy szőrzik, eszik, szaga van, a többiről nem is beszélve) „szabadon engedjük”. Az állatkereskedésekben vásárolt „húsvéti” nyulak számára ugyanis nincs olyan, hogy szabadság, ha sorsukra hagyjuk őket, azzal tulajdonképpen véget vetünk az életüknek.

Az állatvédők így, húsvét küszöbén óva intenek az élő állat húsvéti ajándékozásától. Rosszak a tapasztalataik: évről évre megtörténik, hogy sok esetben az ünnepek után néhány héttel már megunt állatoktól durva módszerekkel próbálnak megválni a vásárlók. (Egy „előnevelt” nyuszi ára az állatkereskedésekben úgy 5 ezer forint körül mozog – amúgy.)

Szóval az első öröm és az ünnep elmúltával gondot okozhat a családnak az állat táplálása, a lakást piszkító szőrzet, a rendszeresen keletkező ürülék vagy az állatok szaga. Ráadásul az sem ritka, hogy valamelyik családtag allergiás a nyúl szőrére.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársai az elmúlt években többször találkoztak olyan esettel, hogy a megunt kisállatokat dobozba zárva, az út szélére dobták ki. Az emberi ostobaság határtalan: a díszhalaktól a WC-n lehúzással, madaraktól kalitkából kieresztéssel próbálnak megszabadulni.

Budapest, 2014. április 18. Kisnyulat simogatnak gyerekek a Fővárosi Állat- és Növénykert Parasztudvarában 2014. április 18-án. A húsvéti akcióval arra igyekeznek ösztönözni az embereket, hogy élő nyúl vásárlása helyett inkább az állatkert nyuszisimogatójában mutassák meg az állatot a gyerekeknek. MTI Fotó: Kovács Attila

(MTI Fotó: Kovács Attila)

Azonban egy etetéshez szokott háziállat az ember nélkül életképtelen, ha utcára dobják, abba nagy eséllyel bele is pusztul. De ha ez valakit nem tart vissza esetleg, az jó, ha tudja: a megunt házi kedvencet kidobni hazánkban bűncselekmény, amelyért letöltendő börtönbüntetés is kiszabható.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület szegedi központja mindazonáltal idén is próbál segíteni az ünnepek utáni kidobásra ítélt nyulaknak, így húsvét után egy hónapig – ha semmilyen más megoldás nincsen – utcára dobás helyett díjmentesen leadható az állatvédőknek minden nyúl.