Életmód

Van már program mára? Crossmintonoztál valaha?

Hasonlít a tollaslabdára, csak kicsit gyorsabb. Szabadtéren és teremben is játszhatjátok. Remek kikapcsolódás!

A crossmintont, azaz a gyors tollaslabdázást vélhetően az találta fel, aki unta már az „ütünk néhányat a tollasladba ütővel” vasárnap délutáni programot. Felgyorsította hát a játékot, izgalmasabbá tette. (Bár az igazság az, hogy a tollaslabda is lehet roppant gyors és végtelenül izgalmas.)

A játékhoz két crossminton ütőre lesz szükségetek, néhány labdára és a lentebb látható felrajzolt vagy szalaggal kijelölt pályára.

Így néz ki egy versenypálya

Így néz ki egy versenypálya

A játéktér két egymástól 12,8 méterre lévő 5,5×5,5 méteres négyzetből áll. A két játékos egymással szemben helyezkedik el, kezdődhet a játék. A feladat: el kell találnunk labdával az ellenfél négyzetét, illetve megvédeni a sajátunkat. Ha a labda a négyzeten kívül ér földet, akkor az ellenfél szerez pontot. A négyzetekből bármikor kiléphetnek a játékosok játék közben. A játékot 16 pontig játsszák, 15–15 állás esetén addig, amíg az egyik fél nem szerez két pont előnyt. Az ellenfél adogatásából és a sajátunkéból is szerezhető pont.

crossminton

Sokszínű játék ez, amelynek mottója a „mindenhol, mindenkor” mondat. Lehet hihetetlenül gyors és erős, vagy éppen taktikus és gondolkodós. Játszhatunk teremben, szinte bármilyen talajon, de ha épp úgy tartja kedvünk, elég egy szalagot ledobnunk nyáron a kertben, a folyó, tó partján, és már indulhat is egy jó kis crossminton-csata.

Persze nem kell feltétlenül most elrohanni a legközelebbi nyitva tartó sportáruházba, ha van otthon egy tollaslabda készlet. Játsszatok ma azzal a fenti szabályok szerint, ha tetszik, akkor érdemes rá beruházni. Kellemes játékot!