Gyereknevelés

Nemes célért futottak kicsik és nagyok, na meg a kutyáik

Hat láb, két szív egy büszkeség a jelmondata a Hard Dog Race nevű hazai kutyás akadályfutás versenysorozatnak, ahol ezúttal nem elsősorban a győzelemért, hanem jótékony célból sportoltak a résztvevők házi kedvenceikkel.

Több, mint ezer páros futott a hétvégi Not Just Run versenyen, hogy nyereményét jótékony célra ajánlja fel. A Hard Dog Race (HDR) elnevezésű kutyás akadályfutó verseny sorozat az elmúlt hétvégén március 23-án Pomázon, a Magyar Vár területén tartotta rendezvényét. Az egyre népszerűbb és nemzetközi szinten is sikeres HDR sorozat történetében először elmaradtak az akadályok, a szervezők egy kutyás terepfutó versenyre invitálták a versenyzőket, akik számára egy merőben új célt tűztek ki. Ezen a versenyen ugyanis minden induló az általa kiválasztott HDR Önzetlenül Partnerek egyikéért futott, állatvédelemmel, mentéssel és segítőkutyák képzésével foglalkozó szervezetekért. Ezen kívül pedig a nevezési díjakból befolyt összeg egy része is a szervezetek munkáját támogatja. Anyukák, apukák, gyermekeik és természetesen a családi kedvencek is örömmel álltak rajthoz. A versenyen nem csak sportoltak, amivel az egészségükért tettek a résztvevők, de egy jó ügyet is szolgáltak, ráadásul jól is érezték magukat.