Te + Én

Amikor támad a zöld szemű szörny

Az egyik leggyakoribb és lerombolóbb emberi érzés a féltékenység. Aki azt mondja, hogy még sosem érezte, az hazudik. Lehetünk féltékenyek a párunkra, a barátainkra, munkatársainkra, de még a családtagjainkra is.

Bár rengeteg helyzetre, és emberre lehetünk féltékenyek, egy mindenképp kiemelkedik: a szerelmünk. Ha indokolatlanul eltűnik, akár csak egy órára is, nem megfordul a fejünkbe, hogy vajon hol van, és mit csinál? Talán ez természetes is, mert a féltékenység ősrégi probléma. Már a bibliai idők óta számon tartják, de nem kétséges, hogy már azelőtt is jelen volt az ember életében. A féltékenység átszövi a mesék és a mondák világát, kiemelt szerepet játszik például a görög mitológiában, de ne menjünk ennyire vissza.

Fotó: iStock.com/fizikes

Fotó: iStock.com/fizikes

A zöld szemű szörny kifejezést például Shakespeare-nek köszönhetjük, aki először az Othello című művében használta. Nem véletlenül, hiszen a világirodalom egyik legtipikusabb féltékenységről szóló drámája.

Pszichológusok hajlamosak azt feltételezni, hogy az ember eredendően féltékeny, egyszerűen azért, mert munkánk, kapcsolataink és anyagi javaink sokat jelentenek számunkra, és nem akarjuk őket elveszíteni. De ez nem egyenlő az irigységgel. Kutatók megállapították, hogy a féltékenységnek többféle oka is lehet. Ilyen az alacsony önbecsülés, a neurózis, a bizonytalanság és a birtoklási vágy, illetve a partnerünkkel való függőségi viszony. Vagyis a féltékenység csak leplezi a problémákat, és ha meg akarjuk szüntetni, sokkal mélyebbre kell nézni magunkba.

Fotó: iStock.com/Volodymyr Tverdokhlib

Fotó: iStock.com/Volodymyr Tverdokhlib

Mi a baj azzal a kapcsolattal, amiben ránk tör a féltékenység? És, ha 10 éve nem voltam az, akkor most miért? A kapcsolat más, vagy én változtam? Jogos minden kérdés. Ha kicsit is bizonytalanok vagyunk máris kivetítjük valamilyen formában. „Híztam néhány kilót.” Milyen gyakori mondat. Akár barátnőnknek mondjuk, akár a pasinknak. „Ugyan, dehogy.” Jön rá a válasz. De ez nem nyugtat meg minket, mert az önértékelésünk máris elcsúszott.

Kerüljük el a befelé fordulást ilyen helyzetben, kössük le energiánkat, irány a közeli parkba egy futás, vagy az edzőterem. Ne a sajnálkozásé legyen a főszerep, hanem a tenni akarásé. Abban a pillanatban, amikor eluralkodik a zavar, mindent kivetítünk, és jön a féltékenység. A félelem, hogy elveszíthetjük a párunkat szép lassan önbeteljesítő jóslattá lesz. Addig-addig mondogatjuk, míg partnerünk más karjába keresi a nyugalmat. Minél jobban félünk valaminek az elvesztésétől, annál intenzívebb a féltékenységünk. Figyeld meg, hogy egyedül is mire vagy képes, és önmagadban is biztosabb leszel.