Konyha

II. Márciusi Gasztro Mustra és Kézműves Vásár

A tavalyi kezdés után idén már második alkalommal rendezte meg a Márciusi Gasztro Mustra és Kézműves Vásár elnevezésű rendezvényét a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete a Balaton déli partján március 15. és 17. között. A Balaton térségének egyre jobban fejlődik a gasztronómiája és nem csak a szállodák, vendégházak, illetve az éttermek, fogadok, valamint bisztrók és street food-osok kínálnak egyre jobb szolgáltatásokat és termékeket. Ahogy országunk egészében itt is gyors fejlődésnek indult a kézműves, manufakturális termékeket, élelmiszereket készítők közössége, akiknek a helyi szervezete 2018-ban elindított kezdeményezésével teret ad tagjainak, hogy azok minél szélesebb körben megmutathassák tudásukat termékeiken keresztül. A mustrán gasztro kitelepülők kenyérlángossal, kürtőskaláccsal, rétessel, juhtúrós lepénnyel, grill ételekkel és sült halakkal várták az ingyenes rendezvényre látogatókat. Ezen felül a kézműves árusok házi sajttal, különféle mézekkel, üvegékszerekkel és kerámia tárgyakkal készültek.

Nagy volt a forgatag a II. Gasztro mustra és kézműves vásáron, Siófokon. Fotó: facebook

Nagy volt a forgatag a II. Gasztro mustra és kézműves vásáron, Siófokon. Fotó: facebook