Konyha

Magyar borhoz magyar csokoládé

Nem mindennapi kulináris élményben részesültek, akik ellátogattak Egerbe a Bor és csokoládékóstoló rendezvényre.

A hosszú hétvégét megnyitva március 14-én az egri Tóth Ferenc Pincészetben egy már bejáratott, ám a maga nevében mégis egyedülálló gasztronómiai házasítással várták az érdeklődőket. Az est egyik házigazdája, Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet vezetője elárulta, hogy amikor megismerte Szeleczky Takács Viktória csokoládémestert, a Fabric Csokoládé alapítóját sosem gondolta volna, hogy egy ilyen különleges együttműködésbe lépnek majd, ahol egymás prémium termékeit tudják összepárosítani úgy, hogy azok élvezeti értéke tovább növekedhet. Továbbá arról mesélt a szakember, hogy nagyon komolyan veszik a borok és csokoládék párosítását, amikor is az elkészült borokhoz igyekszik a csokoládémester hölgy egy ízben harmonizáló desszertet készíteni, akárcsak a sajtok és borok háziasításakor. Viktória és Katalin is hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a harmónia, így nem lehet sem a bor, sem a csokoládé túl domináns, nem nyomhatja el az egyik a másik ízvilágát. Ennek jegyében 8 bort és 8 csokoládét kóstolhattak, párosíthattak össze a jelenlévők.

csokiboreger (2)

Az estén bemutatott borok és csokoládék is számos nemzetközi gasztronómiai díjat begyűjtöttek, melyekről készítőik elmondták, hogy nagy öröm és elismerés számukra, de legalább ekkora felelősség is számukra. A rendezvény igazi interaktív élmény volt a részvevőknek, hiszen folyamatosan kérdezhettek a borokról és a csokoládékról, illetve a szervezők maguk is aktivitásra ösztönözték őket. Az esemény egy újabb jó példa a hazai gasztroforradalomra és azokra a lelkes, igyekvő és területükön nagy tudású szakemberekre, akik nem elégszenek meg a jóval, mindig jobbat szeretnének produkálni.

csokiboreger (6)

Szeleczky Takács Viktória csokoládémester és Tóth Katalin pincészetvezető az est házigazdái