Csillagok

59 éves lenne a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attila

Cha cha cha, Patika, Üvegtigris és sok egyéb film és színdarab nagy sikerű szereplője volt a felvidéki művész, akit sosem fogunk elfeledni.

A felvidéki Vágsellyén született 1960. március 16-án hazánk egyik legismertebb színésze, akiről máig nehéz elhinni, hogy nincs többé közöttünk, hiszen oly fiatalon vesztettük el és oly hirtelen. A néhai művész Vágfarkasdon nőtt fel, ahol a szülei tanítók voltak, majd a Révkomáromi Selye János Gimnáziumból egyenesen Budapestre, a Színház és Filmművészeti Főiskolára vezetett az útja. A leghosszabb ideig a Vígszínház tagja volt, de több fővárosi és vidéki társulatnál is megfordult. A legtöbben fantasztikus muzikalitására emlékeznek, hiszen nem csak kiváló orgánummal rendelkezett, de hangszeren is játszott, ahogy rock zenész körökben mondani szokták igazi „dög” volt a hangjában. Nem véletlen, hogy a 90-es években futó Patika című sikersorozatban egy zenekar énekesét formálta meg. Halála előtt a Nemzeti Színház színésze volt, a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett, majd a mentőben újraélesztették és a életmentő beavatkozások dacára néhány nappal kórházba szállítás után elhagyta a világot jelentő deszkákat. 2007. április 18-án pályatársak és barátok vettek végső búcsút tőle. A temetési szertartást szűk családi körben tartották, a hamvasztás utáni búcsúztatásra azonban több százan elmentek, később a felvidéki Komáromban szobrot állítottak a tiszteletére.