Egyéb

Begurult egy robot, és azt mondta az apámnak: „Meg fogsz halni.” És másnap meg is halt.

Az első ember az a majom volt, aki elsőnek jött le a fáról. A második a lusta robot lesz.

Az elmúlt pár napban, kis időre hirtelen központi kérdéssé váltak a robotok az Egyesült Államokban.

Robotok hozzák a szabad pénteket

shutterstock_732731209

rob01_resize

 

A kérdést az egyik legfiatalabb amerikai képviselőnő, a 29 éves, demokrata párti Alexandria Ocasio-Cortez tette fel: milyen élet vár ránk, ha mindenütt elszaporodnak a robotok körülöttünk?

És rögtön meg is válaszolta: nagyszerű. Lehet, hogy csak négy napot fogunk dolgozni, sokkal többet képezhetjük magunkat a megerőltető munka helyett, vagy, akit ez nem érdekel, az csak élvezheti az életét. Az Amerikában merészen szocialista elveket valló képviselőnő szerint az embereknek nincs okok aggodalomra, hogy elvesztik a munkájukat, mert erről nem a gépek döntenek, hanem a társadalom, a választók. És ő éppen azért képviselő, hogy a robotok megjelenése a lehető legjobb fordulat legyen az emberek számára.

Begurult egy robot, és azt mondta az apámnak: „Meg fogsz halni.” És másnap meg is halt.

Ennél sokkal sötétebb képet festett a robotok és emberek jelenlegi kapcsolatáról a kaliforniai Fremontban történt eset. Az ottani kórházban fekvő 78 éves, tüdőbeteg Ernest Quintanával – orvosa nevében – egy robot közölte, hogy már csak napjai vannak hátra. Egészen pontosan: a robot tetején lévő képernyőn megjelent a kezelőorvos videoüzenete a közelgő halálról.

rob02

A család felháborodott. A kórház állítja, hogy a robot nagyon hasznos munkatársuk. Főként videovizitekre használják, és akkor is kétoldalú kapcsolatot tesz lehetővé orvos és betege között, ha a doktor esetleg távol van. A kórház nem kért bocsánatot, ellenben azt hangsúlyozta – “Nem számít, hogy tálaljuk a nagyon rossz híreket, mert azokat mindig szomorú és nehéz lesz hallani”.

Mondtam, hogy a legtöbben aludni fognak

Pár hete arról írtam itt, hogy szakértők és laikusok is azt találgatják, mit fognak csinálni az emberek autóikban, ha már azokat nem kell vezetniük útközben. Sokan egészen sikamlós dolgokról fantáziáltak, mások a munkára és tanulásra szavaztak. Én meg arra, hogy nagyszerűen tudnék aludni egy ilyen kocsiban.

Mivel a jövő már tart, nem kellett sokáig várni a megfejtésre. Egy Seth Blake nevű fiatalember munkába menet arra lett figyelmes, hogy a mellette 120-szal haladó Tesla vezetője nagyon furcsa pózban vezet, vagy inkább alszik. Rögtön le is filmezte az eseményt telefonjával. A kocsi képes az önvezetésre, és ez már több szövetségi államban törvényes lehetőség is, de a Tesla fel kellett volna ébressze a vezetőt, ha észleli, hogy elaludt. Most mindenki azt kérdezi, hogyan történhetett meg a riasztás elmaradása. Amúgy, senkinek nem történt semmi baja.

A Renault-nál már nincs is kormány.

Legvégül. A francia autógyár Genfben most bemutatott kocsija már inkább egy szalonbelső, mint egy autó megszokott tere. Társalkodó körbefutó pamlagokkal, asztallal. Minek is lenne benne kormány, ha maga intézi a vezetés feladatát.

rob03

Mondtuk, a jövő gyorsabban jön, mint gondolnád.