Egyéb

Ezért hasznos kétszer szeretkezni ugyanazon az estén

Egy új kutatás kiderítette, hogy a férfiak számára nem csak élvezeti szempontból jó dolog egy este kétszer is eljutni a csúcsra, de még egészséges is. Csodákat tesz a férfi testtel egy duplázás, és még számos, komoly betegségtől is megóv.

Kínai kutatók most azt vizsgálták, hogy ha egy este alatt a férfi másodszor is szeretkezik a párjával, a második elélvezése során sokkal életképesebb spermákat tud produkálni. Kiderült ugyanis, hogy sokkal többen vannak, gyorsabban úsznak, és sokkal hatékonyabban képesek megtermékenyíteni a petesejtet, mint az elsőnél.

Eddig úgy volt, hogy legalább huszonnégy, legfeljebb harminchat órára van szükségük ahhoz, hogy újra életképes spermákat tudjon termelni a férfiak szervezete. Most ez az elmélet megdőlt, mert amikor az alanyoktól három órával az orgazmus után ismét mintát vettek, kiderült, hogy nemcsak gyorsabb spermiumokat, de sokkal több fehérjét is tartalmaz a második orgazmussal távozó sperma.

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

Fotó: iStock.com/KatarzynaBialasiewicz

Ez főleg azok számára jó hír, akik gyerekvállalás előtt állnak, hiszen idáig mindig azt tanácsolták, hogy vegyenek vissza az aktusok számából, ha szeretnék, hogy összejöjjön a gyerek. Mostantól nincs semmi, ami megállásra intene. Persze, akiket nem motivál a gyereknemzés, vagy most még nem tartanak ott, hogy ez érdekelje őket, nekik sem kell figyelmen kívül hagyni az új kutatás eredményét.

Kedves férfiak! Nyugodtan mondhatjátok a kedveseteknek, hogy legyen még egy kör, hiszen ellen az egészségetekért is sokat tesztek. Egyre valószínűbb ugyanis, hogy a spermaszám csökkenése a férfiaknál hererákot idézhet elő. Ráadásul, sajnos, ezzel a betegséggel a magyarok ritkán fordulnak orvoshoz, és túl későn. Pedig minél korábban diagnosztizálható a hererák, annál nagyobb eséllyel és kisebb beavatkozással gyógyítható meg. Szóval a hosszú és aktív szeretkezéseket, mostantól hasznos lesz beiktatni. Mondhatjuk azt is, hogy a dupla szex a hosszú élet titka.