Otthon

Nagy házat rendelhetsz olcsón a tengerentúlról

Nemcsak nagyon drágán építkezünk, hanem leggyakrabban átgondoltalanul is.

Igaz történet

Egy rokonom befizetett egy házra egy épülő lakóparkban. Az alapozás után nem sokkal a vállalkozó csődbe ment. De, volt benne annyi lelkiismeretesség, hogy elmondja, milyen amerikai típusterv alapján építkezett, honnét szerezte az épületelemeket, és hogyan lehetne befejezni a házat

„Felülsz a repülőre, kimész Georgiába, megmutatod a tervet, ott összeszedik neked, ami még kell, konténerbe pakolják, hajóra rakják, ideszállítják a kertebe, és akkortól számítva egy hónapon belül már a házadban laksz.”

Így is lett. Még a kényszerű repülőzéssel együtt is fele árból hozta ki kétszer akkora házát, mint amibe a mellette álló, átlagos technológiával épül családi ház került.

Az ilyen ház közkedvelt neve a "prefab", ami előre gyártottat jelent. De nem úgy mint régen, mert most minden darabját te határozod meg.

Az ilyen ház közkedvelt neve a „prefab”, ami előre gyártottat jelent. De nem úgy mint régen, mert most minden darabját te határozod meg.

Szomszéd Józsi fintorog

„Hagyjanak engem békében az amerikaik, nem vagyok vak, látom, mi lesz a házaikkal az első vihar után. Morzsák se maradnak utánuk. Nem ház az, ami nekik van, hanem egy nagy semmi.”

Igen, a tornádók és a hurrikánok nagy pusztítást végeznek Amerikában.

Igen, a tornádók és a hurrikánok nagy pusztítást végeznek Amerikában.

Vajon a te házadból mennyi maradna egy 250 km/h sebességű szél után? (A magyar csúcs alig van 100 fölött.)

Vajon a te házadból mennyi maradna egy 250 km/h sebességű szél után? (A magyar csúcs alig van 100 fölött.)

Amúgy, megfigyelted, hogy egyre erősebb szelek tombolnak mifelénk is?

Amúgy, megfigyelted, hogy egyre erősebb szelek tombolnak mifelénk is?

Egy amerikai ingatlanszakértő sétál a Pest környéki elővárosban

„Nem akarom megsérteni a magyarokat, de egyszerűen nem értem: miért építenek ilyen nagy kővárakat? Nálunk, hasonló környéken a leggazdagabbak is faházban laknak, na jó, a földszint lehet kő, de az emelet már fából van. Miért építkeznek a magyarok két-háromszáz évre előre? Egészen biztos forrásból tudják, mi fog történni?”

Új házak Pest környékén. Új építésúek, vagy új technikájúak is?

Új házak Pest környékén. Új építésúek, vagy új technikájúak is?

Vajon hányan laknak majd egy ilyen házban?

Vajon hányan laknak majd egy ilyen házban?

Ez egy klasszikus amerikai elővárosi ház. Nem a szegénység miatt van fából, hanem, mert tudnak számolni, és van némi földrengésveszély is. Ez rugalmasabb, mint a tégla.

Ez egy klasszikus amerikai elővárosi ház. Nem a szegénység miatt van fából, hanem, mert tudnak számolni, és van némi földrengésveszély is. Ez rugalmasabb, mint a tégla.

A magyarokhoz képest sokat spórolnak a kerítéseken is... (Látsz valahol egyet is?)

A magyarokhoz képest sokat spórolnak a kerítéseken is… (Látsz valahol egyet is?)

Öreg barátok beszélgetnek keserűen egy Baja környéki községben

„Pista, nem gondoltam volna, hogy mind a három gyerekem itt fog hagyni ebben a hatalmas házban. Az asszonnyal szándékosan úgy építkeztünk húsz éven át, hogy mindegyiknek legyen egy-egy lakása benne. Most van négy konyhánk, négy fürdőszobánk a házban, a gyerekek meg bent élnek Baján. Mind elköltözött.” – Pista bólint, ő is így járt a két gyerekével, és rajta is ott maradt a nagy ház, aminek csak a kifűtése több tízezer forint telente.

Hány évig dolgoztak hiába egy rossz jövőképre támaszkodva?

Hány évig dolgoztak hiába egy rossz jövőképre támaszkodva?

Mindenedet beleépítetted a házadba, még a jövődet is

Építettél egy jó nagy házat Kiskunhalason, és most eladnád, hogy Győrzámolyba költözhess, de nem kell senkinek. Pedig ami huszonöt éve drága és jó volt, azt mind beletetted. A törlesztőrészeket meg ma is fizeted.

Hiába a nagy ház, ha nincs munkalehetőség a közelben.

Hiába a nagy ház, ha nincs munkalehetőség a közelben.

Lakás a buszvégállomás fölött vagy ház az erdő szélén?

Árpád meséli – „Buda legforgalmasabb részén laktunk, a Széll Kálmán téren. Gondolhatod. Fulladoztunk, és már régen süketek voltunk. Egyszer csak bekattantam, és azt mondtam, el innen bárhová. Kimentünk Budakeszire, ahol vettünk egy romos vályogházat, csak a telek miatt, amelyen állt. Gyorsan lebontattuk. Találtam egy könnyűszerkezetes típustervet, amit meg akartam építtetni, de az asszonynak nem tetszett. Alaposan átrajzolta. A kivitelező nem akadékoskodott, felépítette. Ma jóval nagyobb helyen lakunk erdő széli lakásunkban, mint bent a városban, és öt év tapasztalata alapján mondhatom, a rezsink annak a fele sincs.”

Azért már nálunk is terjed a könnyűszerkezetes építés.

Azért már nálunk is terjed a könnyűszerkezetes építés.

„Elegem van, rendelek egy házat Kínából”

Bercinek elege van az építkezési rémtörténetekből. Hogy alig fizeti be valaki az induló összeget, máris akkorát emelkednek az árak, hogy beleroppan. Hogy a határidő az egy vicc. Hogy nem mer az építkezés környékére menni, mert olyan emberek lát dolgozni a házán, akikről nem akar álmodni hátralévő életében. Hogy az építő szándékosan csődbe viszi a cégét, és meglép a pénzzel. Azt akarja, hogy házát szakemberek készítsék, zárt üzemben készüljön, szigorú technológia szerint, szállítsák le napra-percre pontosan. „Mondják meg, hány órakor vihetem a cuccaimat a házamba, hogy lefekvés előtt még tudjak egy könnyű vacsorát készíteni az új konyhámban. A mai világban ez elvárható.”

Házgyár - csak nem úgy.

Házgyár – csak nem úgy.

Jobb, ha egy üzemben, sokszorosan ellenőrzött körülmények között készül egy ház, mintha az építők a szabad ég alatt, a sárban dagonyáznának.

Jobb, ha egy üzemben, sokszorosan ellenőrzött körülmények között készül egy ház, mintha az építők a szabad ég alatt, a sárban dagonyáznának.

A "dobozokból", vagy inkább modulokból ezerféle házat lehet összerakni.

A „dobozokból”, vagy inkább modulokból ezer féle házat lehet összerakni.

Bal oldalon van a ház forintban kiszámolt ára.

Bal oldalon van a ház forintban kiszámolt ára.

Jó, add hozzá a szállítást,  a vámot, az összeszerelést, legyen az ár a duplája: de, még akkor is jó. Nem?

Jó, add hozzá a szállítást, a vámot, az összeszerelést, legyen az ár a duplája: de, még akkor is jó. Nem?

Szóval: megérné a dupláját is?

Szóval: megérné a dupláját is?

Nálunk vajon mennyiből hoznák ki?

Nálunk vajon mennyiből hoznák ki?

Ajánlat az ebédlőasztalnál

Egy társaságban a beszélgetés a lakásárak, az építkezésekre terelődött. Többen megemlítették, hogy a ma létező új építéstechnikák közül milyen kevés létezik Magyarországon. Például, hogy konténerelemből is szédületesen jó házakat lehet építeni, nem olyat, mint egy felvonulási barakk, hanem olyat, amiről nem is gondolná az ember, miből van. De, vajon hol lehet ilyet rendelni? – „Nálam” – mondta egy addig csendes úr az asztalnál. – „250 000 forint négyzetmétere alapáron. De, kérheted mahagóni padlóval és márvány mosdóval, úgy azért lehet drágább is. Megépítjük neked az üzemben, kivisszük, felállítjuk és te beköltözöl.”

Jó napot kívánok! Megérkezett a házad... fele.

Jó napot kívánok! Megérkezett a házad… fele.

Merthogy két elemből áll.

Merthogy két elemből áll.

Érzed rajta a konténer ízt? Na, ne viccelj már!

Érzed rajta a konténer ízt? Na, ne viccelj már!

Balázs elvált, és eladott közös lakásuk árának feléből ugyanakkora lakást akar, mint a régi volt

„Az a szerencsém, hogy apámék rákoscsabai kertje elég nagy, ráférne az új lakásom. Szóval, nem egészen igaz, hogy visszaköltöznék a szüleimhez… Ha betonból, kőből, a szokásos anyagokból építkeznék, az alapozásig sem jutnék el. De, minek nekem egy vasbeton alap? Elég pár lefúrt láb, vagy néhány bak, amin majd a ház áll. Borospincét sem akarok. Nemsokára ötvenéves leszek. Egy modern kis ház bőven túlél majd engem, addig meg kényelemben elvagyok. Nem építkezni akarok, hanem egy új házban lakni.”

Ragaszkodsz a vasbeton alapozáshoz, pincéhez? Nem elég ez a ház egy elvált embernek?

Ragaszkodsz a vasbeton alapozáshoz, pincéhez? Nem elég ez a ház egy elvált embernek?

Végül, egy vallomás

Én is szeretnék valami saját házat. És örülök a temérdek lehetőségnek, ami kipattan a számítógépemből. Csak remélni tudom, hogy a hazai építőipari cégek is rájönnek: verseny van, és nem vagyunk kiszolgáltatva nekik. Mi lenne, ha új alapra helyeznénk a kapcsolatunkat, és annyiért tudnának építeni nekem egy házat, amennyit a világban elkérnek érte?

46 m2 6 millió alatt... Nekem pompás lenne vidéki háznak.

46 m2 6 millió alatt… Nekem pompás lenne vidéki háznak.

Ugyanerre a célra Erdélyből is lehet házat rendelni. Nyugi, nem fogok megfagyni benne!

Ugyanerre a célra Erdélyből is lehet házat rendelni. Nyugi, nem fogok megfagyni benne!