Otthon

Új közvilágítás a fényszennyezés csökkentésére

Éjszaka borostyánszínben világító köztéri lámpákra cserélték a hideg kékes fénnyel világító, fényszennyező világítást.

Ezzel nemzetközi szinten is egyedülálló megoldást teremtettek az ELTE és az E.ON munkatársai. Magyarországon először telepítettek olyan új rendszert, amelynek a káros fények csökkentése volt az elsődleges célja.

fenyszennyezes.hu/vvkl.html

Az új világítás a normál, és az éjszakai (22 és 4 óra közötti) állapota is látszik a felvételen. Így még inkább látszik a szín változása. Az éjszaka jelentős részében az ökológiai és egészségügyi szempontból kedvező borostyán-sárga LED-ek világítanak csak.

Meleg fehér fényre cserélték a Somogy megyei Bárdudvarnok közvilágításában az E.ON munkatársai a korábbi hideg, kékes fényt. Éjszaka pedig borostyán színben világítanak a lámpák az utcákon, jelentősen csökkentve ezzel a világon mindenhol egyre jelentőseb problémát okozó fényszennyezést.

Csillagos égbolt Bárdudvarnokon

Csillagos égbolt Bárdudvarnokon

Egyre több nemzetközi felmérés igazolja, hogy a fényszennyezés egészségügyi, közlekedésbiztonsági, ökológiai és tájvédelmi szempontból is ártalmas lehet, ezért indult el az ELTE Savaria Egyetemi Központjának vezetésével 2017 szeptemberében a “Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” nevű projekt európai uniós támogatással.
A közvilágítási rekonstrukcióhoz az egyetem pályázata biztosította az anyagiakat.

„A létrejött „szabadtéri laboratórium” világviszonylatban is egyedülinek mondható, hiszen valós településeken, a valóságnak megfelelő körülmények között végezhetnek a szakemberek hiánypótló kutatásokat” – mondta Prof. dr. Kolláth Zoltán, a projekt szakmai vezetője. Az eredmények segíthetnek a közvilágítási megoldások környezettudatos kialakításában más helyszíneken is.
A kivitelezésben gondoltak a közeli Zselici Csillagoségbolt-parkra is, így közvetlenül az égbolt irányába nem világítanak lámpatestek. Ezzel javul az égbolt láthatósága, és a környékbeli falvakból is szebb látványt nyújt az éjszakai csillagos ég.

„Bárdudvarnok nem csupán egészségesebb és kellemesebb hely lett a fényszennyezés csökkentése után. Az új rendszerrel energiát is megtakarítunk, egyben kutatóközponttá vált településünk” – mondta Mester Balázs, polgármester.

Forrás: fenyszennyezes.hu/vvkl.html