Csillagok

Szülinapos híresség, Malek Andrea

Túl az ötvenen a sikeres színésznő, akit a Szomszédokban ismert meg az ország, ám a teleregénnyel korántsem ért véget a karrierje.

Igazai zenész família sarja az 1968. március 13-án született Malek Andrea. Édesapja Malek Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, édesanyja Toldy Mária énekesnő, énektanár, testvére, ifj. Malek Miklós is zeneszerző, zenei producer. Feltehetőleg pályaválasztásánál csak ez lehetett a kérdés, hogy a zene melyik ágazatában és hogyan szeretne érvényesülni, így ennek megfelelően végezte általános és középiskolai tanulmányait is, ám a konzervatórium helyett a Színház- és Filmművészeti Főiskolát választotta, amit 1989-ben végzett el és még ebben az évben megkapta a népszerű teleregényben, a Szomszédokban Eszter, a mentőgyakornok szerepét, a karaktert 4 éven át játszotta, miközben a Rock Színhát tagja volt. Elsősorban musicalek főszerepeiben csillogtatta tehetségét Magyarországon és külföldön is. Sok kiemelkedő zenés darab mellett főszereplő volt az Evitában, a Nyomorultakban, a Muzsika Hangjában vagy éppen a Chicagóban. A legújabb formáció, melyben megcsodálható a Malek Andi Soulistic, ahol zenész társaival egyszerre keverik a magyar népdalokat, a Jazzt, a Neo Soult, és az R&B-t.