Gyereknevelés

Vízípók és Keresztes barátja újra a mozikban!

Gyermekeddel együtt élheted át újra a magyar animáció egyik legnagyobb sikerét a mozikban április 18-tól.

Az 1983-as egészestés Vízipók-filmet tavasztól nézheted meg a filmszínházakban, amit digitálisan teljesen felújítottak, így minden tekintetben megfelel a kor elvárásainak. A rajzfilmsorozat első két szériájának egyes epizódjaiból készült a nagy film, amelyeket összekötő jelenetekkel egészítettek ki és így vált teljes egésszé. 2019. áprilisában a Mozinet forgalmazásában a digitálisan felújított változat a mozikba jut, így akár te és gyermeked, illetve újabb generációik is megismerkedhetnek majd ezzel az örökzöld, magyar klasszikus mesével, ami túl azon, hogy egy különleges barátság története, környezettudatosságra, az álló és folyóvizek védelmére is nevel. A filmet csaknem egymillió ember tekintette meg a 80-as években, óriási siker volt, 45 országban vetítették a sorozatot.

vízipók.csodapók1

Fotó: mozinet